Vitaminok figyelemzavaros, ADHD-s gyerekeknek
Figyelemzavaros, ADHD-s gyerekek vitaminjai
A szétszórt és nyüzsgő gyermek figyelemzavara leginkább az óvodáskor végén, vagy az iskolában derül ki, hiszen csapongó, könnyen elterelhető figyelmük, dekoncentráltságot és tanulási nehézséget okoz. ADHD-ról viszont csak akkor beszélünk, ha a figyelemzavar más tünetekkel, pl. impulzivitással, hiperaktivitással és/vagy dührohammal is párosul, illetve 6 hónapon túl, állandósul. Ezt hívják figyelemhiányos hiperaktivitás zavarnak, melynek diagnózisát szakember mondja ki.
Mi az az ADHD és miért érint egyre több gyereket?
Modern világunkban az internet és okostelefonok elterjedésével annyi inger éri a mai óvodás és iskolás generációt, hogy figyelmük hosszabb időre történő lekötése komoly kihívást jelent. Az ADHD-val, más néven figyelemhiányos hiperaktivitással élők számára ez hatványozottan nehéz.
Az ADHD egy világszerte növekvő neurobiológiai rendellenesség, tünetei szerteágazóak lehetnek, és sokszor két teljesen ellentétes viselkedésű személy is ugyanúgy érintett lehet. Valaki inkább a hiperaktivitásra jellemző tüneteket produkálja: impulzív, indulatos, meggondolatlan, és állandóan mozgásban van. Akinél a figyelemzavar nyilvánul meg jobban, arra a szétszórtság, szervezettlenség, álmodozás és a lassúság jellemző, de van, hogy a két alcsoport tünetei keverednek.
Mivel egyre több és több gyermeket érint a figyelemzavar és az ADHD, széleskörűen kezdték el vizsgálni a lehetséges kiváltó okokat. Annyit már most is sugallanak a tanulmányok, hogy bár az ADHD egy spektrum, annak a legelején és a legvégén elhelyezkedő gyermekek tünetei is jelentősen javíthatók, holisztikus megközelítéssel.
6 holisztikus lépés figyelemzavaros, ADHD-s gyerekeknek
- Széles spektrumú, tápanyagokban gazdag, bélflórát tápláló étkezések
- Feldolgozott, tartósított ételek, mesterséges színezékek kerülése
- Funkcionális élelmiszerek, vitaminok és ásványi anyagok étrendi dúsítása
- Szeretet és sok-sok beszélgetés, minőségi idő a gyermekkel a belső pszichés konfliktusok feloldásához
- Szükség esetén személyre szabott pszichológus vagy pszichiáterrel történő terápia
- Versenysportok vagy küzdősportok a felesleges energiák levezetéséhez
ADHD Suttogó - Cseri D. Bernadett
Dr. Oláh Szabina – gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos
Mik a kiváltó okai a gyerek ADHD-nak?
ADHD és táplálkozás
A jó minőségű, kiegyensúlyozott vegyes táplálkozás mindenki számára alapfeltétele az egészségnek.
Azok a kutatások, melyek az ADHD és táplálkozás közötti összefüggéseket vizsgálták, arra a következetesre jutottak, hogy a feldolgozott élelmiszerek térhódítása csökkentette a fitovegyületek, ásványi anyagok és vitaminok mennyiségét, de megnövelte a mestereséges színezékek, aromák, tartósítószerek jelenlétét, továbbá nőtt a cukron és finomított szénhidráton alapú étrend, melyek tápanyag elvonó hatása, mind egyértelműen kapcsolatba hozhatók az ADHD egyre gyakoribb előfordulásával.
A kutatásokból az is kiderül, hogy ha odafigyelünk a gyermekek tudatosabb táplálására, akkor a tápanyagok sokfélesége képes javítani a gyermekek figyelemén, megfigyelőképességén, tanulási és a gondolkodási funkcióikon. Más tanulmányok arra is rávilágítottak, hogy a születendő gyermekek ADHD kialakulásának esélyeire a szülők táplálkozása és életviteli szokásai is befolyással lehetnek. Forrás: (1), (2), (3)
ADHD és mikrotápanyagok
Egy 2017-ben megjelent publikáció mikrotápanyagokat használt az ADHD kezeléséhez. Azt figyelték meg a 10 hetes vizsgálat során, hogy az ADHD-s gyermekek előnyösen reagálnak a mikrotápanyagokra. A mikrotápanyagok a figyelmetlenség, az érzelmi szabályozás és az agresszió területén is javulást eredményeztek, így fontos szerepük lehet a gyermekkori ADHD kezelésében. Forrás: (4)
Egy egészen friss, 2022-es tanulmány is megerősíti, hogy a vitaminok és ásványi anyagok pótlása javítja a koncentrációt és a hangulatot az ADHD-s és érzelmi szabályozási zavarban szenvedő gyermekeknél. Ráadásul a mikrotápanyagokat kapó gyerekek 6 mm-el nőttek többet, mint a placebót kapók. Forrás: (5)
Több tanulmány is felhívja a figyelmet arra, hogy az ADHD-s gyerekeknél egyszerre többféle vitamin és ásványi anyag alacsony szintjét vagy hiányát figyelték meg. Különösen érintettek az A, B, D, C-vitaminok, a vas, a cink, a magnézium és a kalcium, melyek enyhíthetik is az ADHD tüneteit, hiszen fontos szerepet játszanak a neurológiai működésben. Forrás: (6), (7)
ADHD vitaminok és ásványi anyagok
Sajnos sok gyermek igen válogatós, a teljesértékű táplálkozást pedig sokszor nehezíti élelmiszereink csökkenő tápanyagtartalma is. Az így keletkező tápanyagréseket pótolhatjuk kifejezetten gyermekeknek készült multivitaminnal. Nézzük meg minek feleljen meg egy ADHD-s gyermekek részére ajánlott multivitamin!
Vitamin és ásványi anyag kiegészítés ADHD-ban
A Natur Tanya gyerekvitamin 20 féle összetevővel egészíti ki a gyerekek étrendjét, olyan vitaminokkal, ásványokkal és bélflórát támogató növényi kivonatokkal, melyek segítik a gyermekek kongnitív funkciót, a tanulási képességek növelését, a koncentrációt és melyekkel csökkenthető az impulzivitás.
Miért felel meg ez a multivitamin ADHD-s gyermekeknek?
- Fontos, hogy mesterséges színezék, aroma és mesterséges édesítőszer mentes, melyek nagyon nem javasoltak ADHD-s gyermekeknek, mert nem csak növelik a hiperaktivitást ADHD-s gyermekeknél, de néhány tanulmány szerint ki is válthatják azt.
- Ezen felül Natur Tanya junior multivitamin harmadik fél által is ellenőrzött, független akkreditált labor által bevizsgált gyerekvitamin, vegán minősítéssel és gluténmentes igazolással, természetesen cukormentesen és természetes eper ízzel készül.
Nézzük meg a junior multivitamin további összetevőit!
ADHD és a bélflóra tápanyagok
A Natur Tanya junior gyerekvitamin bélflóra tápláló fekete bodza gyümölcs és céklalépor kivonatokat tartalmaz. A bélflóra kulcsfontosságú a mentális és viselkedési egészség szempontjából, mivel ma már bizonyítottan kétirányú kapcsolatot tart fenn az aggyal, a bél-agy tengelynek nevezett útvonalon keresztül.
A bélflórát tápláló prebiotikumok és antioxidáns vegyületek segítenek a jó bélbaktériumok gyarapításában és a rossz mikroorganizmusok kordában tartásában. Az egyensúlyban lévő bélflóra több tápanyagot tud termelni és felszívni. A bélflóra neurotranszmittereket is termel, szoros kapcsolatban áll a cirkadián ritmussal, és még az alvásért felelős melatonin hormon termelésével is. Forrás: (11)
A bélflóra és agy kapcsolatát jól mutatja az a 2020-ban végzett kísérlet, amiben ADHD-s emberek bélrendszeréből származó mikroorganizmusokat egerekbe ültettek át, majd az ADHD-s emberektől kapott mikrobiom az egerek agyterületein is elváltozásokat okoztak. Forrás: (12)
Egy másik 2022-es tanulmány, 314 csecsemő bélflóráját vizsgálta, 10 éves korukra 59 gyermek kapott ADHD diagnózist. A vizsgálatokat megismételve az gyanítható, hogy a bélmikrobiom különbségek csecsemőkorban kezdődhetnek, és az ADHD diagnózissal rendelkező gyermekek bélflóra összetétele eltérő a nem diagnosztizált gyermekekétől. Forrás: (13)
ADHD és az A-vitamin
Az A-vitamin fő metabolitja, a retinsav hatást gyakorol az agy fiziológiájára és a viselkedésére, már egészen kisgyerekkortól. A retinsav összefüggés mutat az ADHD jelenlétével. És ez csak az egyik tápanyag, amit számos neuroplasztikus agykutató fedezett fel. A viszonylag új tudományág az agyat és az idegrendszert alkotó idegsejtek változtathatóságát kutatják.
Igazolták, hogy az agy folyamatosan változtatja, javítja áramköreit, hogy az adott feladatokat jobban tudja elvégezni. Ez kapcsolatban áll környezeti tényezőkkel, pl. stresszel, tápanyagokkal, pl. retinsavval és a tanulási képességekkel, memóriával, illetve viselkedési zavarokkal is. A retinsav részt vesz mindazokban a folyamatokban, amelyek befolyásolják a neuronális plaszticitást. Forrás: (14)
ADHD és a D-vitamin
Több tanulmány talált összefüggést az alacsonyabb D-vitamin szint és az ADHD nagyobb valószínűségével gyermekeknél. A D-vitamin adagolás javította a gyerekek figyelmét és csökkentette hiperaktivitásukat. Az alacsonyabb D-vitamin-szint nem csak gyerekeknél, de felnőtteknél is bizonyítottan összefügg neurobiológiai problémák kockázatával.
Egy 2015-ös tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy az ADHD-s gyermekek átlagos szérum D-vitamin szintje szignifikánsan alacsonyabb volt, mint a nem ADHD-s gyermekekből álló kontrollcsoporté. Forrás: (15), (16), (17), (18)
ADHD és az E-vitamin
A E-vitamin is agyvitamin. Erős antioxidáns, aminek jelentős neuroprotektív szerepe van az agy helyes működésében, a koncentráció erősítésében és a szorongás csökkentésében. Semlegesíti a szabad gyököket, oxigénhez juttat, segít beépíteni a DHA- zsírsavat, és megnöveli a glutamát és GABA szinteket.
Az E-vitamin, a glutamát és GABA megnyugtatják a cikázó agyat, oldják a szorongást, és segítik a pihentető, mély alvást. Az E-vitamin fontosságát mutatja az is, hogy azok az anyák, akik nem jutnak megfelelő mennyiségű E-vitaminhoz, gyermekük is csökkent E-vitamin-szinttel születik, ami az agy glutamát szintjének visszafordíthatatlan változását is elődézheti. Forrás: Dr. Robert Melillo Brain Balance
ADHD és a K-vitaminok
A K1 és K2-vitaminok létfontosságúak, mert az ADHD-s gyerekeknél gyakori, hogy megemelkedik a vér kalciumszintje, aminek egyik tünete a fejfájás. A kalcium vérből való eltávolításához és a csontokba, fogakba juttatásához K2-vitaminra van szükség.
Az agy egészségéhez a K-vitaminok olyan fehérjék miatt fontosak, melyek védelmet nyújthat a neuronok által kiváltott sejthalál ellen. A K-vitaminok (K1, K2) élesítik a memóriát, segítik a tanulást és az összepontosítást. A K-vitamin szinergista a D3-vitaminnal is.
A Natur Tanya gyerekvitamin a K2-vitamin legjobb formát tartalmazza (vitaMK7® K2-vitamin), mely a Bacillus subtilis natto baktériumok egy szabadalmaztatott mikrobiális törzsén alapszik, amit a German Collection of Microorganisms and Cell Cultures (DSMZ) gyűjteményében helyeztek letétbe DSM 17766-os leltári szám/regisztrációs szám alatt, és melynek eredményességét minőségi alapanyagból és fenntartható, nyomon követhető gyártásból származó K1-vitamin (Quali®-K) egészíti ki. Forrás: (19), (20)
ADHD és a C-vitamin
A C-vitamin szükséges az idegek és sejtek egészségéhez, az agy az oxidatív stressz elleni védelméhez. Ez az antioxidáns közvetve hozzájárul a dopamin és a noradrenalin előállításához.
Az ADHD-s gyermekek alacsonyabb C-vitamin szintjét, a hisztaminszint emelkedésével hozták összefüggésbe tanulmányok, mely szintén jellemző ADHD-ban. A C-vitamin csökkenti a hisztamin kiválasztásának mértékét, szükséges a felesleges hisztamin elbontásához, aminek magas szintje fokozza a feledékenységet, ingerlékenységet és hangulati egyensúlyhiányt okoz.
Egy 2005-ben publikált tanulmány arról számol be, hogy a lenmagolajat és C-vitamint kapott az ADHD-s gyermekek viselkedése szignifikánsan javult a kezdethez képest. Forrás: (21)
ADHD és a B-vitaminok (B1, B2, B3, B5, B6, B7, B12 és a Folát)
B-komplexnek hívjuk azt a 8 féle B-vitamint, amire együtt van szüksége szervezetünknek, mert annak ellenére, hogy külön-külön is rendelkeznek élettani tulajdonságokkal, számos biokémiai folyamatban együttesen vesznek részt. A Natur Tanya junior gyerekvitamin tartalmazza mind a 8 féle B-vitamint, melyek idegrendszerre gyakorolt hatásaik, régóta ismertek.
ADHD-ban különösen fontos szerepe van a B-vitaminoknak, hogy neurotranszmitterekhez (dopamin, noradrenalin, szerotonin, GABA) jussanak a gyerekek, azaz olyan vegyületekhez, amelyek szabályozzák az agysejtek közötti kommunikációt, vagy előállítódjon az alvás-ébrenlét ciklust szabályozó melatonin hormon.
A B-vitaminok segítenek javítani a figyelmet, a memóriát, a tanulási képességet, a stresszkezelést, oldani a szorongást, ingerlékenységet és a robbanásszerű dühöt ADHD-val élő gyermeknél. A B-vitaminok közül a folátot pedig nézzük meg az alábbiakban, külön is közelebbről! Forrás: (22)
ADHD, Folát és az MTHFR
Több tanulmány is rávilágít arra, hogy az egyre növekedő ADHD-s gyermekek (és pszichiátriai zavarokkal élő felnőttek) száma, kapcsolatban áll a Magyarország lakosságát is 50%-ban érintő MTHFR génmutációval.
A neurológiai funkciókat, hangulatot befolyásoló MTHFR gén, MTHFR enzim termelési zavart okoz, ami szükséges a folsav foláttá, majd metilfoláttá való átalakításához. Metilfolátból a szervezet a működéséhez nélkülözhetetelen aminosavakhoz, szerotoninhoz és dopaminhoz jut.
Mivel az MTHFR a méregtelenítési folyamatokban is részt vesz, működési zavara megnöveli a nehézfémek szintjét és csökkenti a vitaminok és ásványi anyagokét, ami hiperaktivitást és hangulati zavarokat okozhat. A Natur Tanya junior gyerekvitamin a legújabb, 4. generációs, bioaktív folátot tartalmazza (Quatrefolic®). Forrás: (23), (24), (25)
ADHD és a Szerves kalcium (trikalcium-citrátból)
ADHD-s gyermekeknél az alacsony kalciumszintet a magas foszfor tartalmú feldolgozott élelmiszerekkel és üdítőitalokkal hozták összefüggésbe, melynek semlegesítéséhez kalciumra is szükség van.
Másrészt az ADHD-s gyermekek stresszállapotban termelődő adrendalin szintje is felemészti a kalciumot. A kalcium azonban nem csak a gyermekek növekedésük feltételének egyik kiemelt ásványi anyaga, de az agyé is. A kalcium az idegsejtek közti kommunikáció fontos részese.
És mivel a kalcium beépítéséhez D3-vitamin és K-vitamin is szükséges, ami ADHD-tól függetlenül is alacsony szinten van a nyugati populációban, kevés kalcium ér célba és ilyenkor a fogaktól, csontoktól, szövetektől vonja el a szervezet. A D-, a kalcium és a K2, egymással szinergiában álló vitaminok. A kalcium egy másik kevésbé ismert hatása az alvás elősegítése, ami azért fontos, mert az ADHD-s gyermekek zöme, alvásproblémákkal is küzd. Forrás: (26), (27)
ADHD és a szerves vas
A vas önmagában is javítani képes az ADHD tüneteit, a tanulási képességeket, azzal, hogy a hemoglobin révén oxigént szállít minden egyes sejtünkbe. A vas szükséges a dopaminszintézishez és a központi idegrendszer fejlődéséhez.
A szövetekben a vas ferritinhez kötődik, egyes kutatások arra hívják fel a figyelmet, hogy az ADHD-s gyermekeknél alacsonyabb vas és ferritin szint figyelhető meg. Ettől a gyerekek csak még figyelmetlenebbek, impulzívabbak és hiperaktívabbak lesznek. Forrás: (28), (29)
ADHD és a Szerves cink
A cink több mint 300 egyéb tápanyag kofaktora, a cinknek már az alacsony szintje is egyéb tápanyagok funkcionális hiányával is párosul, az ADHD-s gyermekek cinkstátusza pedig alacsony. Így nem véletlen, hogy az ásványi anyagok hiánya közül a legtöbb tanulmány és publikáció a cinkhiányt helyezi előtérbe azoknál a gyerekeknél, akik ADHD-val élnek.
A cinknek szintén számos és fontos biokémaiai feladata van, melyek az agy és idegrendszer egészségéhez kapcsolódik, hiszen szükséges a neurotranszmitterek, és a melatonin előállításához, függ tőle a GABA [gamma-amino-vajsav] és a glutamát felszabadulása. A kevés cink figyelmetlenséggel, idegességgel áll kapcsolatban, és a korosztálytól elmaradó szenzomotoros, illetve mentális fejlődés lemaradását okozhatja. Forrás: (30), (31)
ADHD és a Szerves szelén
A szelén nélkülözhetetlen a pajzsmirigy egészségéhez és egyensúlyához, nem véletlenül találjuk meg a pajzsmirigyben ezt az ásványt a legnagyobb mennyiségben. A szelén alacsony szintje vagy hiánya kétféleképp is ADHD-hoz vezethet; az antioxidáns enzimrendszer és a pajzsmirigy részeseként is.
A szelén szinergikus a cinkkel, gyulladáscsökkentő, reaktív oxigéngyökök semlegesítője és mitokondriális tápanyag, ami egy másik mitokondriális vitamint a koenzim Q10-et az ubiquinont teszi aktív antioxidáns ubiquinol formává sejtjeink erőműveiben. A szelén azért is fontos kiegészítő, mert nagyon kevés táplálékban található meg, és a termőtalajok szelén szintje is folyamatosan csökken.
Szoros kapcsolatot találtak az anya pajzsmirigy egészsége és a megszületett gyermekek kognitív képességeinek kései fejlődése, és ADHD tünetek között. Azoknál a gyermekeknél, akik figyelemhiánnyal és ADHD tünetekkel küzdenek fontos a pajzsmirigy egészségét is megvizsgálni, mert a kettő gyakran együtt jár, de az is lehet, hogy mivel a tünetek átfedésben vannak a pajzsmirigy lesz a bűnös. Pajzsmirigyhormonok segítik az agyi idegsejtek fejlődését és működését, születésünktől, életünk végéig.
A Natur Tanya junior gyerekvitamin a szelén legtöbbet tanulmányozott, magas biohasznosulású szerves formáját tartalmazza (Selenium SeLECT®). Forrás: (32), (33)
Milyen egyéb tápanyagokra lehet szükség ADHD-ban?
Magnézium-biszglicinát, hogy úgy aludjon, mint a bunda
Az alacsony magnéziumszint ingerlékenységet, zavart gondolkodást, koncentrációhiányt okoz és általános a nyugati emberek körében, így nem véletlen, hogy fennakadt az ADHD-s gyermekek vizsgálatánál is. A kutatások azt bizonyították, hogy az ADHD-s gyermekek magnéziumszintje lényegesen alacsonyabb, mint a nem ADHD-s gyermekeknek.
A magnézium segít eltávolítani az agy ammóniáját, ami a figyelmetlenséggel függ össze, átalakítja az esszenciális zsírsavakat DHA-vá az agysejtek megfelelő működéséhez, és javít az álmatlanságon és a nyugtalan láb szindrómán, mely gyakori kísérő tünetek az ADHD-s gyermekeknél.
Ha a magnéziumot biszglicinát formában adjuk az étrendhez, akkor nem csak a magnézium, de a glicin aminosav relaxáló tulajdonságait is élvezhetjük. A magnézium-biszglicinát forma segít a gyermekek pihentető, mély alvását és ezen keresztül a viselkedési problémák és tanulási nehézségek csökkentését. Forrás: (34), (35)
Kattints a Magnézium-biszglicinátért»
Omega zsírsavak, az agy wellness molekulái
Az Omega zsírsavak (EPA, DHA, gamma-linolénsav) több módon is befolyásolják az agy egészségét. Az EPA és DHA az agy kulcsfontosságú építőkövei, nélkülözhetetlenek az agyi idegsejtek megfelelő működéséhez, a jelátvitelek sikerességéhez a neurotranszmittereken keresztül.
Az EPA, DHA zsírsavak fő forrásai a halak, a gamma-linolénsav viszont növényi eredetű és kevés élelmiszerben találjuk meg. Mindhárom zsírsav gyulladáscsökkentő, amire szükség is van ADHD-ban, mert a hátterében krónikus gyulladás áll. Mindhárom zsírsav szükséges a hormonok egyensúlyához és fontos, hogy pozitívan befolyásolják a bélmikrobiom összetételét is, ami a bél-agy tengelyen keresztül, kapcsolatban áll az agy egészséges működésével. Forrás: (36), (37), (38)
Kattints a Omega zsírsavakért »
Speciális rost a bélflóra hasznos baktériumainak
A rostok szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az olyan speciális, fermentált PHGG típusú prebiotikum, mint a gyomor és bélbarát rost, teljesen természetes alternatíva a bélflóra jó baktériumainak erősítéséhez, és a rossz mikroorganizmusok visszaszorításához.
A bélflóra pozitívan befolyásolja a neuroendokrin rendszer működését, bizonyítottan kapcsolatban áll neurotranszmitterek termelésével (pl. dopamin, szerotonin), a gyulladások modulációjával és a cirkadián ritmus (alvás/ébrenlét) szabályozásával is.
A PHGG rost ezen felül vércukorszint szabályzó, amire különösen nagy szükség lehet, ha feldolgozott élelmet eszik a gyermek, melyek a vércukorszint gyors emelkedését idézhetik elő. Ez befolyásolhatja a hangulatot, az összpontosítási és koncentrációs képességét. Forrás: (40), (41), (42), (43)
Kattints a gyomor- és bélbarát rostért »
Cselekvési terv ADHD esetén
- Indítsátok a reggelt bélmikrobiom tápláló prebiotikumokkal! (5 gramm egy pohár vízben feloldva)
- Ebéd közben egy Omega-3 kapszula.
- Vacsora közben kapjon a gyerkőc egy magnézium-biszglicinát kapszulát!
A Junior Multivitamint pedig életkornak megfelelően adagoljátok: 3-6 éves korig, napi 1,455 g (2 púpozott mérőkanálnak megfelelő mennyiség), 6-12 éves korig, napi 2,91 g (4 púpozott mérőkanálnak megfelelő mennyiség), a nap bármely szakában, 1 dl, illetve 2 dl vízzel elfogyasztva.
A kúraidő minimum 60, de inkább 120 nap legyen.
4 tévhit az ADHD-s gyermekekkel kapcsolatban
1. Nem intelligensek
Bár az ADHD összefüggésben áll a tanulási zavarokkal, a legtöbb ADHD gyermek mire eléri a középiskolát az IQ-ja az átlagosnál lényegesen magasabb.
2. Nem tudnak figyelni
Bár az ADHD tünete a figyelemzavar, valójában túlságosan is odafigyelnek mindenre, 4-5 dolog is egyszerre jár a fejükben, és ez okozza a figyelemzavart.
3. Nem képesek feladatokat megoldani
Bár az ADHD a koncentráció hiányával párosul, vannak olyan számukra érdekes feladatok melyek előhívják a koncentrációt egy kisebb időre egy napon belül, és kiválóan megoldják azt.
4. A szülő hibája az, hogy az ADHD-s gyermek nem fegyelmezett
Valójában az agyi biokémia fegyelmezetlen, így a gyermek nem tudja kontrollálni az impulzusait.
Zárszó
Mint látjuk ADHD-ban kulcsfontosságú a tudatos táplálkozás és jó alternatívát jelenthetnek az olyan tápanyagdúsítások, melyek a mögöttes kiváltó okokat célozzák, mint a bélflóra egyensúly, a stressz ellensúlyozás, az alvás minőségének javítása, a kiegyensúlyozottabb neurotranszmitterek...
Míg bizonyos élelmiszerek összetevők vagy tápanyagok hiánya ronthatják vagy elő is idézhetik az ADHD tüneteit, addig egy tudatosabb étrendi terv optimalizálhatja az agy és idegrendszer működést. A gyermekkori ADHD széles spektrumú mikrotápanyagokkal (vitaminokkal és ásványi anyagok) történő étrendi kiegészítése, a pszichológiai működés számos aspektusára pozitívan hatnak. Forrás: (44), (45), (46)
Írta: Bősze Dóra élelmiszermérnök, dietetikus
Nyugodtan lehet a Junior multivitamint kombinálni az Omega 3-6-9-el és magnéziummal is. Az Omega 3-6-9 nem tartalmaz jódot.
Üdvözlettel:
Somogyi Rita