Főmenü Termékeink
Vásárlói visszajelzések

Vásárlói vélemény - Gambe Slim®

Ismét egy örömteli vásárlói visszajelzéssel jelentkezünk! Egy kedves vásárlónk, Zsófi a minap célirányosan azért tért be hozzánk, hogy vegyen egy minimum kúrának megfelelő Gambe Slim® főzetet, s közben megjegyezte, hogy mennyire elégedett a termékkel.

Vásárlói vélemény:Gambe Slim

Kíváncsiak lettünk a történetére! Kiderült, hogy egy műtét során a visszér helyett az artériáját vágták el, melynek következtében közölték: eztán élete végéig érerősítő gyógyszert kell szednie. Zsófi nem törődött ebbe bele, kereste az alternatív megoldásokat, így jutott el hozzánk és elkezdte alkalmazni a Gambe Slim® kötőszövet és érfal erősítő, illetve vér-és nyiroktisztító koncentrátumot.

„Rögtön vettem is 6 üveggel, amivel meg tudtam csinálni a 120 napos maximum kúrát. Már a második üvegnél éreztem a hatását, s amikor a negyedik üveget kezdtem el használni, az orvos által felírt gyógyszert is elhagytam. Nagyon sok víz volt a lábamban, viszont már az is szép, egyenletesen kirajzolódnak a vonalaim! Azóta is rendszeresen tartok egy-egy kisebb kúrát a Gambe Slim®-mel, hogy fenntartsam az elért eredményt.”

Kedves Zsófi!

Gratulálunk a kitartásodhoz és az elért sikerekhez, és köszönjük, hogy megosztottad velünk és másokkal is a tapasztalataidat!

Szeretettel: Az anatur.hu csapata!

Kezdj Te is kúrába!  Vásárolj itt! ⬇


Adatkezelési beállítások
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.