Főmenü Termékeink
Kérdezz-felelünk

Tisztelt Rita! Találtam pár terméket a szekrénybe ami sajnos már lejárt érdeklődnék, hogy még használhatom-e lejárat után vagy inkább dobjam ki? Ezekről lenne szó: Tőzegáfonya forte: 2019.10.31 Karbofin: 2019.07 (ha ezt már nem lehet beszedni akkor esetleg arc és fogápolásra lehet-e használni? Folsav ami 2020.06.30-án lejár ezt lehet-e azontúl is még használni vagy inkább vegyek újat? Kendermagolaj (sajnos nem tudtuk a lejárati ideig mind elfogyasztani negyedig van még az az üvegbe az már 2020.06.13-án lejárt :( Illetve a luteina szemvitamint, a béta solar napozóvitamint és ezeket az olajakat (kender, tökmag, len) lehet-e babavárás alatt közben fogyasztani? Illetve már túl vagyok a sebészeten is leszedték azt a basaliomát a melkasomról, szövettan is kimutatta hogy az volt, majd kell járnom ellenőrzésre, jó lenne ha nem jönne ki főleg olyan helyen (szem, száj) ahol veszélyes:( Azért szeretném szedni a béta solart amit javasolt is illetve a naptejet. Már varrosodik a seb mondta a sebész hogy az majd le fog esni. Az argán olajjal való kenegetést mikor kezdhetem el a seben? Ha már nincs ott semmi száraz? ( a varratszedés 06.18-án volt) Mondta hogy lehet hogy a heg majd ki fog emelkedni (de nem biztos) jó lenne ha nem nagyon maradna helye mert sajnos olyan helyen van hogy azért a ruhából kilátszana:( Remélem az argán olaj segít majd, vagy lenne még más javaslata? Köszönettel:Krisz

2020-06-23
Somogyi Rita válasza:

Kedves Krisz!

Az étrend-kiegészítőkön a szavatossági idők, azt a dátumot jelölik, ameddig a gyártó garantálja tudja, hogy tápanyag koncentrátuma stabil hatóanyag tartalmú. A lejárati időt követően a készítmények még fél évig nyugodtan fogyaszthatók, bár azok hatékonysága folyamatosan csökkenhet. Élelmiszerek esetében ez az idő 3 hónap.

A tőzegáfonya már több mint fél éve lejárt, a Karbofin  majdnem egy kerek éve, így azt javaslom, ezeket kérlek ne fogyaszd, de a Karbofint bőrszépítésre még mindig alkalmazhatod, ha a port kiveszed a kapszulatokból.

A folsavat még elfogyaszthatod, akárcsak a kendermagolajat , hiszen ez még belefér a 3 hónapba, és érezhető szaggal jár, ha ezen időn belül, például tárolási probléma miatt megavasodott volna.

A Luteina®, a beta-SOLAR ®  illetve a hidegen sajtolt olajok is fogyaszthatóak terhesség alatt, amennyiben a fogyasztási javaslatokat, és a kúraidőket betartod.

A sebgyógyulást felgyorsíthatod EPID® szabadalommal védett propolisz cseppel , és amikor már a varr teljesen felszívódott, kezeld a felületet 100 %-osan tiszta marokkói argán olajjal, amely páratlan bőrszépítő tulajdonságaival elősegítheti a heg halványulását. 

Üdvözlettel:

Somogyi Rita