A kosarad még üres.
Kérdezz-felelünk
Tisztelt Cím! Kérem, szíveskedjenek tájékoztatni arról, hogy mennyi idő szükséges a Lipo+ hatásának a kifejtéséhez? Rendeltem Önöktől a fenti termékből, amit múlt hét hétfő óta iszom. A leírásukban olvastam, hogy a belek salaktalanítása, sav-bázis helyreállítása, bélsár, bélgázok elengedése, nem csak lapos has a hatása. Én az emésztési rendellenességem miatt rendeltem meg, mert a fenti felsorolás mindegyike probléma nálam. Sajnos semmi változást eddig nem tapasztalok, sőt puffadok, és egy hétig sincs székletem. Így a béltisztítás nem igazán megy végbe, pedig már a készítmény majdnem fele elfogyott. Min változtassak, vagy egyáltalán nem lesz ezután sem hatása a szervezetemre? A megrendelést felvevő hölgynek mondtam, hogy igazából én ezekre a problémákra rendelném. Azt mondta, hogy legtöbben szintén ilyen jellegű bajokra viszik. Kérdésemre, hogy milyen vevő-visszajelzéseik vannak, a válasz az volt, hogy szeretik a fogyasztók. Csak nálam nincs hatása, vagy súlyos eset vagyok? Ha van hasznosítható információjuk számomra, kérem írják meg nekem. Addig is üdvözlettel: Kiss Ferencné
Somogyi Rita válasza:
A Lipo+ koncentártum okozhat hasmenést vagy székrekedést, illetve puffadást az első 10-20 napban. Minden olyan béltisztító, ami egyszerre építi a bélflórát és lazítja a belek falára rakódott bélsárt, természetes módon viselkedik így. Azt, hogy pontosan milyen tüneteket okoz, a bélflórád összetétele, állapota és salakanyag telítettsége fogja meghatározni. Ugyanakkor a tünetek a napok előrehaladtával enyhülnek, kérlek, folytasd a kúrát, és megtapasztalod majd. Mindig kúraidőben gondolkodj, ami a Lipo+ főzet esetében 120 nap, minimumkúrában 60 nap. Üdvözlettel; Rudolf Rita