Főmenü Termékeink
Kérdezz-felelünk

Tisztelt anatur tanácsadónő! Az utóbbi hetekben annyit edzettem, mint még soha, még arra is figyeltem mit eszem, mit iszom, lemondtam a kávéról, a piáról, fogytam 7-8 kilót, szedek vitaminokat, elhatároztam hogy én leszek a legjobb. Azt hittem, tele leszek majd energiával, erővel, ehelyett csak vánszorgok, mint egy kivert kutya. Nem az edzésben fáradok el, hanem összességében, testileg és szellemileg is. De komolyan, mintha 10 év tavaszi fáradtság lenne egyszerre rajtam! Az edzőm szerint át kell állnia a szervezetnek erre az újfajta életre, de félek hogy nem csak élni hanem edzeni sem lesz így kedvem és feladom. Van valami javaslat, természetes tápanyag amivel átvészelhetem ezt az időszakot? Köszönettel várom a segítségét! Üdvözlettel: Enafri Áron

2015-08-06
Somogyi Rita válasza:

Energia Csomag – számomra úgy tűnik, egyenesen neked találták ki! Két olyan természetes, növényi készítményt találsz a csomagban, amitől garantáltan óriási energiád lesz, lelkileg és szellemi erőnlétben egyaránt feltölt – sőt, elősegíti a zsírégetést, fogyást is. Az egyik az Acai Koncentrátum, a másik pedig a Guaranax, amelynek a fő hatóanyaga a guarana.

Az Acai bogyó rendkívül erős, természetes energiaforrás, szuper adalék példádul egy testedzés előtti shake-hez, megadja Neked azt az energiát, amivel a legtöbbet hozhatod ki magadból. (A brazil sportolók pont ezen tulajdonsága miatt imádják, sőt, titkos fegyverként használják, hiszen ez egy 100%-ban természetes, doppingmentes erőnlétfokozó.) Az Acainál tökéletesebb gyümölcs nem létezik: salaktalanít, méregtelenít, kötőszövetet, ízületeket edz, agyi folyamatokat „fényesít”.

A titka az óriási vitamin, ásványi anyag és az antocianin (antioxidáns) tartalma, ami csakis a bogyó héjában található – ez adja a színét. Ezért, ha szerzel egy sötétbordó ErbaVita® Acai Koncentrátumot, a legnagyobb durranást kapod a pénzedért! Ebben a csomagban ő is benne van.
A guarana tökéletes forrása a növényi koffeinnek és más hatóanyagoknak. A Guaranax® kapszulában standardizálva, ellenőrzött hatóanyagtartalommal találod meg ezt a jól tolerálható, lágyan és hosszan ható koffeint.

Előnye, hogy folyamatos, egyenletes növényi koffeinleadással növeli az állóképességet, a szellemi teljesítményt, a felesleges kalóriákból energiát képez és csökkenti a testzsírodat. A többletenergia miatt dopamin szabadul fel, ami miatt a hangulatod is sokkal jobb lesz! Más serkentők tipikus tüneteket okoznak, mint idegesség, gyomorprobléma, de ez nem - nincs mellékhatása. Ez a koffein ugyanis nem egyenlő a kávéban és energiaitalokban található, izgató koffeinekkel, amitől ma már minden egészségére figyelő ember elzárkózik. Írd majd meg a tapasztalatod! Üdvözlettel; Rudolf Rita