Főmenü Termékeink
Kérdezz-felelünk

szia rita. Még egy kérdés párhuzamosan. a Diurerbe is jó fogyóra nagyon úgy látom. Barnabásnak az anyagcseréje nagyon lassú meg nekem is. 2 naponta széklet. Ezt elég is lenne egyedül próbálni. Jajjj olyan sok jó dolgotok van, és olyan jó lenne persze első szerrel már eredményt eléreni. A fiatalember szeptemberben elköltözik egyetemre, és akkor már nem lesz úgy rálátásom kontrollom a kis dolgaira, félek, hogy nem tehetek már semmit érte... :( Várom válasszod. Csilla

2017-04-01
Somogyi Rita válasza:

Kedves Csilla!

Barnabás anyagcseréjének serkentését és emésztésének javítását is igyekszik kezelni a Lipo+ és Puridren® főzet kombinációja.

Ezek a gyógynövényes főzetek a természetgyógyászat alapját megtestesítő; méregtelenítésre, és béltisztításra fektetik a hangsúlyt. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a fogyasztónak ne kellene redukálnia az egyszerű szénhidrátokat, és törekednie a minőségi táplálkozásra, illetve a rendszeres testmozgásra!

Ez tehát Barnabáson is múlik, sőt elsősorban csakis Neki kell igényelnie a változásokat. Nincs olyan étrend-kiegészítő ugyanis, ami önmagában, helyette oldaná meg a dolgokat. Azt javaslom, kezdjük el az alapoknál, ráadásul a két főzet alkalmazása egyszerű és könnyen betartható, ami egy fiatal férfi esetén igen fontos szempont.

A DIURERBE® forte, egy olyan természetes vízhajtó tabletta, ami anyagcsere fokozó és salaktalanító gyógynövényekkel készül. Fogyasztását elsősorban azoknak javasoljuk étrend-kiegészítőként, akikre igaz lehet a vizes típusú elhízás. – melyről a kiemelésre kattintva tovább is tudsz olvasni. 

 

Rudolf Rita