Szeretnék érdeklődni, hogy vesekő oldására melyik termékük lenne jó?
Kedves Valéria!
Kérlek, egyeztess kezelőorvosoddal a kő típusáról és méretekről, mert a nagyobb köveket nem lehet hajtani, azokat orvosi úton kell eltávolítani. Kisebb kövek vagy vesehomok esetén azonban hagyományos módszerekkel lehet szó azok kihajtásáról. Ha a kezelőorvosod a kövek kihajtását javasolja, abban kiváló segítség lehet a DIURERBE® forte névre hallgató, természetes vízhajtó és vesetisztító gyógynövények koncentrátumát tartalmazó tabletta. – Az azonban nagyon fontos, hogy a folyadékbevitelt jelentősen meg kell növelni, és ez 20 kilogrammonként 1 liter vizet jelent.
Azonban a rendszeres testmozgás és a bázikusabb táplálkozás is segít a vesekövek kialakulásának megelőzésében és a meglévő kövek méretének csökkentésében, oldásában. Fontos tehát, hogy változtassunk életmódunkon, mert ha nem, akkor bizony a kő nagy valószínűséggel újraképződik.
A testmozgást és lúgosabb táplálkozást, tehát már most is elkezdhetjük, és ennek kiegészítéseként ajánlom figyelmedbe a Puridren® lúgosító-méregtelenítő főzetünket, valamint az Almaecet kapszula koncentrátumunkat legalább 120 napos kúraidő keretében.
A kiemelésekre kattintva tovább is tudsz olvasni.
Üdvözlettel:
Somogyi Rita