Főmenü Termékeink
Kérdezz-felelünk

Szép napot Rita! Kérdésem lenne a kókuszzsírral kapcsolatban. Először a gyerekeimtől ( akik Oregonban élnek) hallottam ennek áldásos hatásáról. Lányom a picik bőrét, fejbőrét csak kókuszolajjal keni, fiam pedig a gyulladt fogát öblögette vele. Most elhatároztam, hogy veszek és kipróbálom én is, A kérdésem az lenne, hogy én miért csak kiskanállal szeretem enni, és csak úgy, mint a fagyit? Persze csak egy-két kanállal. Van valami hiánya a szervezetemnek? Egyébként semmi mellékhatása nincs rám nézve, még a szoruláson sem változtatott. semmilyen betegségem nincs, gyógyszert nem szedek, de rendszeresen sportolok. Ja és három éve nyugdíjas vagyok. Válaszát előre is köszönöm. Irénke

2016-02-04
Somogyi Rita válasza:

Kedves Irénke! Nem nehéz kókuszzsír függővé válni! J - erről szól a „Natur élet ha… kókuszzsír-fan vagy!” című írásom is. :-) 

Ha ennyire kívánod a kókuszzsírt, annak egyik magyarázata valóban lehet a szervezeted valamilyen tápanyag hiánya, és ha az ennyire jól is esik neked, akkor bizony te azon kevés felnőttek közé tartozol, akiknek a teste még helyesen jelez, ha szüksége van valamire. Ez a tulajdonság általában a serdülőkor után pár évvel, össze szokott zavarodni, el szokott csökevényesedni a helytelen életviteli szokások és silány minőségű élelmek magunkhoz vétele okán.

Például sok felnőtt szervezet a tápanyaghiányra édes vagy sós ételek kívánalmával, vízhiányra pedig kényszeres evéssel jelez.

A hiányzó tápanyagokat a szervezet öngyógyításra, méreganyag kivezetésre, gyulladások csökkentésére, biokémiai vegyületek előállítására használja. A kókuszzsír fontos zsírsavakat tartalmaz, mely zsírsavak esszenciális zsírsavak, vagyis a szervezet nem tudja őket előállítani, de nélkülözhetetlenek az egészséges sejtműködéshez (sejtfalépítők), immunrendszerhez, idegrendszerhez…. Olyan fontos vegyületcsoport előanyagai, mint a prosztaglandinok, melyek hormonszerű hatású vegyületek, és az egész szervezetben előfordulnak. Így hatásuk igen fontos és változatos; szaporítószervek, keringési rendszer, hörgők, tápcsatorna, ideg- és az immunrendszer, belső elválasztású mirigyek, vérlemezkék…

Egyszóval, ha kívánod önmagában fogyasztani a kókuszzsírt, akkor tedd ezt, ha feltöltődik a szervezet, akkor azon fogod magad kapni, hogy nem kell már. Persze a háttérben állhat még érzelmi, lelki, pszichés kötődés is, de ilyen adagokban, és mivel esszenciális összetevőkről van szó, ártani nem tudsz vele a testednek. J

Szép Napot! Éljen a kókuszzsír; Rudolf Rita