Kedves Tanácsadó! Véletlenül találtam rá az oldalára, de azóta is itt ragadtam, nagyon érdekes és tanulságos. 63 éves vagyok, gyógyszert nem szedek a természetes anyagokban, a megelőzésben hiszek. Szeretném segítségét kérni, hogy jó úton járok-e az egészségem megóvását illetően. Reggel éhgyomorra 2 evőkanál Gránátalma (Specchiasol) kivonatot iszom. Reggel beveszek egy Q10 tablettát. Délben D vitamint kapok be, délután egy kis kanál homoktövis zselét. Este Kurkuma kollagén (Dr. Chen patika)jön. Elfogyasztok még naponta más (mák, kendermag, len) hidegen sajtolt olajból egy evőkanálnyit. Egész nap iszom 1,5 liter vizet 25 ml Lipo + oldattal. Jól érzem magam!!! 167 cm magas vagyok, 58 kg. Szeretném ha a hasam laposabb lenne (nem feltünő, de engem zavar) és ha a hajam dúsabb, olyan mint fiatal koromban volt. Persze tudom, hogy elkarülhetetlen a változás. Kérem írja meg kielégítő-e amit az egészségem megőrzése érdekében teszek, vagy van-e valami tanácsa számomra. Illetve jó lenne tudni szükséges lenne-e szünetet tartani néha, vagy folyamatosan szedhetők ezek a készítmények. Az a baj, hogy rengeteg kitűnő termék van, de nem pontosan tudjuk nekünk mire lenne szükségünk. Válaszát előre is köszönöm, tisztelettel: Sára
Kedves Sára! Egyáltalán nem elérhetetlen a cél! Természetesen az életmód meghatározó. Ugyanolyan fontos a kiegyensúlyozott lelki-szellemi állapot, mint az étrend, a testmozgás, vagy a folyadékbevitel (negatív gondolatok hatására is termelődnek "rozsdásító" savak és "avasító" szabad gyökök!). Az étrend-kiegészítők tökéletes harmóniában vannak.
Ha az étrendből kivesszük a készételeket, a fehér cukrot, fehér lisztet és tejet, akkor az eredmény sem marad el! Amennyiben laposabb hasat szeretnénk, a kúraidőt tartsuk be, ami a Lipo+ főzet esetében minimum 60 nap, ám, ha több, mint egy éve emésztési panaszokkal küzdünk, vagy diagnosztizált betegségünk van, amire gyógyszert kell fogyasszunk, akkor azonban a kúraidő kitolódik, duplázódik, és 120 nap lesz.
Mivel a béltisztító Lipo+ főzet a bélflórát is helyreállítja – ami ugye az immunrendszer 70%-át adja – az mindenképp hatást gyakorol a külső "kivetítőnkre", mint a hajunk, bőrünk és körmeink. Nem beszélve az egyéb tápanyagok felépítő erejéről, amit a gránátalma, a Q10, a homoktövis és a hidegen sajtolt olajok, például szőlőmag olaj , és a mandula olaj nyújtanak a testednek. A D3-vitamint folyamatosan fogyaszthatod, akárcsak a hidegen sajtolt olajokat, míg a többi kiegészítő tápanyagot, minimum 60, maximum 120 napos kúra keretében.
Ha véget értek a kúrák feltétlen javaslom a hajadra a Bio Silica® névre hallgató kiegészítőt, ami kénes aminosavakkal kombinált, kelátkötésű, azaz szerves ásványokat és mezei zsurlóból nyert szilíciumot tartalmaz, kifejezetten hajnövekedés és hajserkentés céljából. Külsőleg pedig használd a New Cap® hajcsepp koncentrátumot (pipettával van ellátva), ami kizárólag Bojtorján gyökér, levendula, orvosi zsályalevél, körömvirág, Ginkgo biloba, mentol és kámfor összetevőkből áll, elkerülve az SLS-, SLES-, paraben-, mesterséges szín- és illatanyagokat. Segíti a hajas fejbőr méregtelenítését, és oxigénnel, illetve egyéb tápanyagokkal való ellátását. Fokozza a fejbőr keringését és szabályozza a faggyúmirigy termelést (fontos ritka hajnál!).
A véráram útján egészen a haj gyökeréig szállítja tápanyagokat, melyekre szükség van ahhoz, hogy a haj újranövekedését, dúsulását stimuláljuk, és a fejbőr pH-értékét szabályozzuk. A későbbiekben pedig a Lipo+ koncentrátum helyét, egy májtiszítás váltja fel, amire keresve sem találnánk jobb megoldást, mint a mikronizált Articsóka tablettát (gyártó; ErbaVita). A mikronizált szó azt jelenti, hogy a hatóanyagot tartalmazó részt a milliméter ezred részére darabolták fel, így nagyobb felületet képeztek, amin több biokémiai reakció fog végbemenni, nagyobb lesz a biohasznosulás és exponenciálisan megnő a hatás, a végeredmény. Ez a májtisztítás segíti a dúsabb hajkorona és a laposabb has elérését is. Üdvözlettel; Rudolf Rita