Főmenü Termékeink
Kérdezz-felelünk

Kedves Rita! Rendben köszönjük szépen a segítségét. Ma megvolt a CT de csak 5 nap múlva lesz eredmény. Úgyhogy még mindig nem tudunk semmit. Nagyon rossz ez a várakozás, minden olyan lassan megy addig meg felesleges stressz. Apu ma már evett csirkecombot nagyon éhes volt. Ez a diéta tényleg sajnos nekem se ment én kb 2-3 hétig bírtam de állandóan éhes voltam, pedig én néha zöldségeket is raktam hozzá de mégis mindig korgott a gyomrom és ideges voltam az éhségtől :) Valahogy nem telített el engem se pedig 5x ettem belőle kis adagokban. Nálam volt bélmozgás (pedig amúgy nehezebben kakilok) Apunál meg érdekes nem nagyon tud a diéta alatt nagywc-zni pedig ő meg naponta többször tudott előtte. Ez mitől lehet? Azt mondta hétvégén eszik egy kis húst meg levesnek a levét és hétfőtől újra a gabonákat. Szerintem se volt jó megszakítani csak szegényt már mi is sajnáltuk (de nem mondtuk neki, mindig azt mondjuk, hogy ettől meg fog gyógyulni) persze az lenne a legjobb ha legalább 3 hetet bírt volna a diétából. De az is igaz amit Ön ír, hogy a stressz amiatt, hogy éhes az is savasít. Agyban hogy lehetne eldönteni, hogy ez jó és szükséges? Mert mi hiába mondjuk. Azért is szerettünk volna Önnel személyesen beszélni pár szót erről, hogy Ön biztos meg tudta volna győzni. Néha jobb egy nem családtag mert pl. ma is míg várakoztak a CT-re összeismerkedett egy úrral és sokat beszéltek mert az úrnak is hasonló volt, neki még nyáron és most jött kontrollra. Szóval jót tett Apunak és biztatólag hatott, jobb kedve is lett. Köszönettel:R

2015-11-13
Somogyi Rita válasza:

Kedves Rita! A döntés az édesapja kezében van. Ha úgy érzik, hogy édesapja nem vehető rá egy emésztőrendszert könnyítő diétára, és Önök nem tudják erről meggyőzni, akkor vagy el kell engedni a dolgot, vagy egy utolsó reménysugárként dietetikus, vagy orvos-természetgyógyász szakemberhez kell időpontot kérni, hogy egy „idegen” beszélgessen vele, ha persze erre Ő is nyitott. Nem lehet egy felnőtt embert ostorozni, hogy diétázzon, ha azt Ő nem akarja. Valóban igaz, hogy egy nem kívánt diéta nagy stresszt ró az egyénre, ezért, ha nagyon hadakozik, akkor csinálja azt saját ütemében, kisebb megszakításokkal inkább.

Valójában nem lehetünk éhesebbek a gabonadiéta mellett, hiszen sokkal több telítettséget okozó ballasztanyagot veszünk fel minden nap, mint ezt megelőzően. A tisztítókúrák természeti törvényeit éljük meg ilyenkor, amit tévesen mellékhatásnak” szoktak nevezni. Az egyik ilyen a bélflóra egyensúlya, azaz összetétele. Jó esetben, a bélflórában 85%-os többséget alkotnak a hasznos bélbaktériumok, és 15%-os kisebbséget a patogének. Ilyenkor van a bélflóra egyensúlyban.

Az eltolódás akkor kezdődik, ha a patogének kilépnek a 15%-os kisebbségükből és megerősödnek. Különösen jellemző ez a Candidára és az E.coli baktériumra. Ilyenkor elindul a hadakozás az élelemért, és ha a Candida-szint emelkedett meg, akkor székrekedésünk, ha az E.coli, akkor hasmenésünk lesz. Akinek a bélflórája rendben van, az pedig nem tapasztal egyebet, mint a széklet tömegének növekedését. Sajnos a tisztító kúrákra az is jellemző, hogy nagyobb a salakanyag kivezetés a szervezetből. Ilyenkor a szövetekben lévő „raktárak” is kinyílnak és újból a vérkeringésbe kerülnek, és ekkor bizony sokszor újra kell éljük azok tüneteit is. Emelni kell a folyadék bevitelt, ez az egy mód van arra, hogy enyhítsük a kellemetlenségeket, melyek ismétlem természeti törvények. Üdvözlettel; Rudolf Rita