Főmenü Termékeink
Kérdezz-felelünk

Kedves Rita! Köszönöm szépen most megnyugodtam, hogy akkor talán nincs nagy baj. De persze azért majd elmegyek másik orvoshoz is, csak sajnos beutalót nem adnak sűrűn hasi uh-ra. Ide majd 8 hónap múlva kell visszamennem. Addig diétával kapcsolatban tudna tanácsot adni, hogy melyek azok a nélkülözhetetlen élelmiszerek, tápanyagok, kapszulák amiket mindenképp egyek, igyak? Lehet, hogy nem táplálkozom a legjobban, biztos vannak olyan anyagok amiket nem viszek be amire szükség lenne. Csak mivel szerettem volna elhagyni a laktózt meg a glutént, mert sok rosszat hallottam a hatásairól emiatt eléggé leszűkültek a dolgok. Néha néha ha sikerül szoktam csírákat is fogyasztani, most épp görögszénamagot. Májra vesére epére melyik a legjobb? Köszönettel:N

2017-10-19
Somogyi Rita válasza:

Kedves N!

Ha életmódváltásod részeként a táplálkozásból kihagyod a legismertebb gócokat okozó allergéneket, a kazeint (tejfehérje), a glutént, és cukrot, csak nyerhetsz az ügyön. Igaz, hogy az átálláshoz idő kell, vagyis ahhoz, hogy megismerd azokat az élelmiszereket, melyek ezektől mentesek, és ugyanakkor kiegyensúlyozott tápanyagellátást is biztosítanak, de ebben rengeteg fórum és csoport is segít, nemcsak alapanyagokkal, de kész receptekkel is.

Ilyen magas tápanyagforrást kínáló élelmek például; chia maggoji bogyóbúzafű italpor, köleshajdinaquinoa, a friss zöldségtálak párolva és nyersen, és remek rostpótlás, ha a reggel psyllium rosttal kezdődik, növényi tejben elkeverve.

Nagyon fontos tápanyagai a májnak és az egész emésztőrendszernek az Omega-3 zsírsavak, és azok gyulladáscsökkentő hatása sem alábecsülendő. Ehhez szíves figyelmedbe ajánlom a Lenmagolajat, de más hidegen sajtolt olajat is bőséggel fogyaszthatsz, gluténmentes pirítósra és salátára locsolva, vagy önmagában. Ilyen értékes hidegen sajtolt olaj a szőlőmag és a mandula olaja. Kifejezetten májsegítő a Vöröshere csíra, a Retek csíra és a Póréhagyma csírája

Már önmagában is könnyebbség a májnak, ha könnyen emészthető és tápanyagokban dús élelmekkel látod el a tested, de az is segít a máj tehermentesítésében, ha naponta többször keveset eszel. Napi 5-6 alkalommal és egyszerre nem többet, mint az ökölbe szorított kézfejed. Azt is fontos tudni, hogy a máj működésének könnyítése a veséket is tehermentesíti!!  - és azt, hogy egészséges veseműködés bőséges folyadékbevitel nélkül nem létezik.

És, igen óriási szükségünk van védelmező, egészséget támogató tápanyagokra, hiszen szervezetünk ezek segítségével üzemel.

Az alaptápanyagok közé tartozik a C+D3-vitamin, melyekből lehetetlenség felvenni a napi szükséges mennyiséget csupán táplálkozás útján.

Egy jó minőségű, kelátkötésű ásványi anyagokat tartalmazó vitamint is a figyelmedbe ajánlok, ami segít megbirkózni a mindennapi élet támadásaival, amiket a szennyezett és stresszes környezet okoz. Gondolj úgy erre a multivitaminra, mint egy picike biztosítási kötvényre, amely megvédi a szervezetedet a vitamin- és ásványianyag-hiányoktól, ami még az egészséges ételekben gazdag étrend mellett is előfordulhat.

Az által, hogy megajándékozod a szervezeted egy sor tápanyaggal, optimalizálod a sejtműködésed, ez pedig segít abban, hogy a különböző rendszerek tartósan nagy hatásfokkal működjenek, a helyett, hogy hullámoznának a nap folyamán.

Üdvözlettel:
Somogyi Rita