A kosarad még üres.
Kérdezz-felelünk
Kedves Rita! Köszönöm szépen a segítséget. Már el is kezdtem használni a szenet fogfehérítésre, eddig 2x mostam vele fogat de még nem látok sajnos semmi változást. Pedig azzal a fogkrémmel együtt mosom amit Önöknél vettem az is elvileg fogfehérítős de sajnos attól se lett fehérebb pedig már régóta használom. Pedig életmódot is váltottam már több mint egy éve. (nem mintha amúgy nagyon rosszakat ettem volna) A karbofinnal mindennap lehet fogat mosni? Egy másik oldalon azt írták hogy csak hetente egyszer, most nem tudom mit csináljak. Ez a kapszula egyébként más mint a sima széntabletta? Mármint fogfehérítésre mert ebben ugye vannak még gyógynövények is, lehet hogy a sima csak széntablettával látványosabb lenne a fehérítés? Köszönettel:Niki
Somogyi Rita válasza:
Kedves Niki!
Extrém elképzelés 2 fogmosást követően csodát várni. Légy egy picit türelmesebb.
A hatást a növényi dúsítás nem befolyásolja, sőt azok nagyszerűen működnek szájhigiéniás szempontból. Azzal sincs semmi probléma, ha egy hónapon át minden nap alkalmazod a növényi szenet, majd ezt követően elkezded a ritkítást, és váltasz két-, majd három naponkénti alkalmazásra.
Rudolf Rita