Kedves Rita! Gondolkodom, hogy kipróbálom az expressz diétát, vettem is a mintaboltban kóstolás céljából kétféle levest (paradicsom és gomba) és egy smoothiet. A javaslat szerint 1,5 dl forró vízzel kell elkeverni a leveses csomag tartalmát, ennek megfelelően készítettem el, de ez így nem leves, hanem egy nagyon sűrű főzelék állagú massza. Hagytam 5 percig állni, mert ez van a csomagon. Én bizony tettem hozzá még egy egy kis vizet, hogy picit folyékonyabb legyen. Ez a normális állaga egyébként? A megnevezése miatt bizonytalanodtam el, ezért kérdezek most rá. Sajnos komoly szénhidrát-függő vagyok, nyilván lelki háttere is van, de muszáj leállnom valahogy. Esetleg tudsz-e javasolni valamit, ami az éhséget, az evés, édesség utáni vágyat csillapítja? Válaszod előre is nagyon köszönöm!
Kedves Piri! Az Expresszdiéta ételeit készítheted hígabbra is nyugodtan. Vannak olyan törzsvendégeim, akik kétszer akkora hígítást alkalmaznak, vagyis a 1,5 dl víz helyett 3 vagy 3,5 dl vízzel keverik ki levesüket, és adnak hozzá friss fűszereket, pl: petrezselymet, 2-3 szem rózsaborsot…stb. Ízlések és pofonok szerint. :-)
Egy azonban biztos, ha Expresszdiéta kúrába kezdesz, akkor 5 vagy 20 napig (súlyfeleslegtől függ a kúraidő), semmi mást nem ehetsz a kúra ideje alatt! Pontosan úgy vannak összeállítva az ételek szénhidrát – zsír - fehérje arányai, hogy egy ún. ketózisos állapotot idézzenek elő, ezért egyetlenegy gramm szénhidrátot, zsírt és fehérjét sem engedhetünk meg pluszban, mert az leállítja a folyamatot.
A kényszeres evés hátterében valóban lelki okok állnak. Ilyenkor a lelki egyensúly visszaszerzésében sokat segítenek az adaptogén gyógynövények, kérlek, olvass róla bővebben a kiemelésre kattintva.
Kifejezetten kényszeres evés és nassolás ellen jó társ még a szerves króm kivonat, ami segít csökkenteni az étvágyad, kérlek, nézd meg ezt a kiegészítőt is a terméknévre kattintva.
A siker érdekében fogyaszd a krómot és az adaptogéneket együtt, legalább egy 60 napos kúra keretében.
Rudolf Rita