Kedves Rita! Azt eddig is tudtam, hogy tinédzser korban a fiatalok folyton fáradtak, de most az én gyerekeim is csak nyávognak. Kb egyszerre nyomják mert ikrek (egyik fiú másik lány), hogy „olyan fáradt vagyok”. Nem maradnak ki estére, kialusszák magukat rendesen, esznek-isznak jól, mégis rajtuk van ez a mélabús fáradtság. Mit tehet egy szülő ilyenkor? Várjam, amíg kinövik? Sajnos már nem emlékszem az érzésre, hogy milyen volt kamasznak lenni, de azt tudom, hogy nálam is gond volt néha ez a fáradékonyság (csak épp azt nem sejtettem hogy a szüleimnek milyen lehet ezt látni). Valami vitaminra, vagy természetes dologra talán rá tudnám beszélni őket, ha van tanács, azt várom és köszönöm, üdvözlettel: Farkas Istvánné, Ica.
Kedves Ica!
Ma a fiatalok fele fáradtnak érzi magát, és nem csak kamasz, de már gyakran kisiskolás korban is. A fáradtság oka részben a megnövekedett iskolai terhelés, a nem megfelelő táplálkozás, a mozgás hiánya, a hormonális változások miatti fokozott érzékenység, és az a számukra monotonitásként megélt állapot, amit a lefekvés-felkelés-iskola-tanulás-lefekvés körforgása jelent. Az az izgalmas, hogy amint valami motiváló hatás éri a gyereket, azonnal felébred csipkerózsika álmából, és megszűnik a fáradtsága. Érdemes megtalálni azt a kis pluszt, ami a te gyermekeidből is kihozza ezt az aktivitást.
Ami az életmódot, étkezést illeti, kamaszkorban különösen fontos a viszonylag egyenletes vércukorszint megtartása (képesek egész napra benne ragadni egy déli „kajakómában”) és a megfelelő vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek pótlása. Az egyenletes vércukorszint megtartásában a Greenté Spray gyorsan, biztonságosan, hatékonyan segít - de azt emellett is próbáld megértetni velük, hogy ha csak kólán és gyorséttermi kaján élnek, milyen butaságot tesznek. A tiszta víz nagyon fontos a szervezetnek – ennek a legrosszabb ellentéte a kóla. Itt egy érdekes írás arról, hogy: ez történik a szervezetedben, amikor kólát iszol.
Az általános vitaminpótlásra nagyon ajánlom a Vita-min® Plus tablettát. Ő már a vitaminok egy új generációja, egy olyan újdonság, amit sokkal többeknek kellene ismernie, mert a vitaminfogyasztás jövőjét jelenti. A legtöbb vitaminkészítmény hatalmas dózisokkal verseng egymással, amiből a felesleg úgy is kiürül - bármilyen jó a felszívódása, amiből aznap nem kell több, attól megszabadul a szervezet, ha vízben oldódó a vitamin. Abból óriási mennyiséget megenni pedig, ami zsírban oldódik és csak tartalékolódik, nem is szabad. A Vita-min Plusz viszont egy olyan Világszabadalommal védett kelátolt ásványokkal rendelkező, szerves multivitamin, ami nem csak sejtszinten hasznosuló, de eléri azt is, hogy a szervezetedben újabb vitaminok szintetizálódjanak a hatására, épp abban a mértékben, amire neked aznap természetesen szükséged van. Így elkerülheted, hogy mamutdózisokkal terheld feleslegesen magad. Ha már itt tartunk: két kamasz mellett bizony kell az erő, ezért ne csak a gyerekek, de Te is kezd el szedni. Sőt, ha akad a családban kisgyerek (3 év feletti) nekik a Vita-min® Plus Junior készítményeket ajánlom. Garantálom, hogy feltölti a családot vitalitással! Üdvözlettel; Rudolf Rita.