Kedves Rita! 40 èves leszek idén. Az elmúlt bő egy év alatt lefogytam 23 kg-ot. Még pár kilótól szeretnék megszabadulni. Sajnos testmozgàsra nincs sok időm és irodai munkát végzek ráadásul. Fogynom az étkezésem megváltoztatásával sikerült. Inkább "körte" tipusú vagyok, erősebb csipő, combok. A bokám évek óta bedagad nap közben, és ez már az utóbbi időben a lábszáramra is átterjed. A narancsbőrre mindig is hajlamos voltam és most a fogyás után még karfiolosabb lett a combom, fenekem, amit kenegetek ilyen-olyan krémmel, de nem sok eredménnyel, világos nadrágot már fel sem veszek. Elég laza kötőszövettel rendelkezem. Seprűvénáim vannak, most már a bokám környékén is. Látható de nem kidudorodó visszereim a térd környékén( nem csak a térdhajlatban). A fogyás ellenére a térdem még mindig párnás( oszlopláb?). A deréktájékon megfelelő farmernadrág nekem térdben szorit, és eléggé feszül az egész lábamon végig, de térdben kriminális. A fogyással az amúgy is laza bőröm vesztett a "feszességéből", ez a felsőtestemre is igaz, és hátul az a "melltartóháj" sem tünt el teljesen. Tudom a célzott testmozgásra nagy szükségem lenne, valahogy muszáj lesz beszoritani napjaimba. Hasam sosem volt nagy, legalább ez nem, most azért ott is lóg egy kicsit a bőr és maradt is egy kis háj még rajta. Szeretnék rendelni tőletek, nagyon sok hozzászólást olvastam, rendkívül rokonszenvesek vagytok nekem. Nézegettem a gambe slimet, a puredrint, c vitamin se ártana, a lipo has is tetszik, az aqva balance, meg még sorolhatnám itt az összes termékeiteket. Trombozisra hajlamom van, bár eddig még nem volt szerencsére. Pontos megfogalmazás MTHFR mutáció heterozigóta pozitiv, nem vészes, bár terhességeim alatt Fraxiparine injekcióval kellett oltanom magam, maradt is pár seprűvénàs nyoma ennek a combomon. Nemhogy szoknyát de már boka fölé érő nadrágot sem hordok évek óta még nyáron sem a dagadó bokám és lábszáram miatt. A lábaim néha fájnak és úgy érzem pattognak az erek, folsavat próbálok szedni ami csökkenti a tüneteket. Szeretném segítségedet kérni, milyen termékekkel induljak mennyi időtartamra, mit használhatok együtt, vagyis inkább mit érdemes együtt használni a jobb hatás érdekében, esetleg még plusz kötőszövet erősítő, vagy az erbovenből melyik a visszerekre. Köszönöm előre is válaszodat, üdvözlettel: Magdi
Kedves Magdi!
Ahogy írod is, a testmozgást nem szabad megkerülni. A testmozgás mindenkinek fontos, de Neked, aki trombózisra hajlamos, gyenge kötőszövettel rendelkezik - így visszerekre is hajlamosabb - egyenesen kötelező is. Arról nem is beszélve, hogy tónusosságot másképp nem lehetséges elérni, főleg nem 23 kiló fogyás után! Bár a MTHFR heterozigóta mutáció igen gyakori, és szerencsére kisebb trombózis rizikófokozódást jelent, oda kell rá figyelni. Jó azonban, hogy elkezdtél fogyni, mert ezzel tovább csökkentetted a rizikót, mint ahogy azzal is, hogy folsavat is fogyasztasz, és ha minden nap még sok-sok zöldsalátát is eszel, már sokat tettél Magadért.
És igen, a narancsbőrt csak külsőleg alkalmazott krémekkel, természetesen nem lehet megszűntetni, de azok nagyban hozzájárulnak, hogy javuljon az állapot, ezért a növényi őssejteket és számos növényi kivonatot is tartalmazó Aqua Balance szérum, igencsak jó választás.
Első és legfontosabb dolog azonban mindig a kiegyensúlyozott vegyes táplálkozás. Hiszen a tápanyagokban gazdag minőségi étkezés, már önmagában is fél egészség, akárcsak a bőséges folyadékbevitel, és a rendszeres testmozgás. Nagyon fontos az is, hogy megismerjük tüneteink kiváltó okait, hogy még célzottabban léphessünk fel azokkal szemben, és ebben csak szakorvos tud segíteni. Így a rendszeres orvosi ellenőrzésekről, vizsgálatokról, nem szabad megfeledkezni. – annál is inkább, mert életmódváltásodnak pozitív eredményeit is ezekkel a vizsgálatokkal ellenőrizheted. :-)
Az étrend-kiegészítők csak ezután következnek. A nyiroktisztító Gambe Slim® főzet célzott kiegészítő azok számára, akik körte típusú elhízással, narancsbőrrel és visszeres panaszokkal is küzdenek. A napi adag 1500mg kötőszövet erősítő kollagént is tartalmaz. Ide kattintva, egy nemrég kapott vásárlói bejegyzést is olvashatsz erről a termékről! Ennek kiegészítéseként szíves figyelmedbe ajánlom az Erbaven® ivótasakokat, és napi 1000mg C-vitamint. Figyelj a kúraidők betartására, ami ebben az esetben 60 nap.
A kiemelésekre kattintva tovább olvashatsz.
Tisztelettel: Rudolf Rita