A csontritkulás javítható, itt van 4 tápanyag hozzá!
4 tápanyag a csontritkulás kezeléséhez, a kalcium csak az egyik!
A csontritkulás összefüggést mutat az öregedési folyamatokkal, de szerencsére vannak olyan csontritkulás elleni vitaminok és ásványi anyagok, melyekkel a csontritkulás megállítható és lassítható. Blogbejegyzésünkben összegyűjtöttük, hogy melyik 4 tápanyaggal javítható a csontritkulás, a jól ismert, a csontok egészségét támogató kalcium, csak az egyik ezek közül! Nézd meg a többit is!
Először röviden: Mi is az a csontritkulás?
A csontritkulást (vagy idegen szóval oszteoporózist) úgy definiálják, mint a megváltozott csont mikroszerkezettel járó alacsony csontsűrűséget, amely hajlamosítja a betegeket akár kis behatás általi csonttörésekre is.
A csontritkulás az öregedési folyamatokhoz kapcsolódó természetes folyamat. Csontjaink az életünk folyamán folyamatosan épülnek és leépülnek, hogy aztán új friss csont épülhessen. Viszont 30 éves korunktól kezdődően a csontok épülése nem lesz olyan gyorsaságú már, mint amilyen mértékű a lebontás. A csontritkulás összefüggést mutat a nemi hormonok csökkenésével, nőknél pl. jellemzően menopauza után kezd el „veszélyessé” válni igazán a csontritkulás.
De szerencsére, vannak olyan tápanyagok, melyekkel lassítani tudjuk a folyamatot, és ezek hozzájárulnak a csontritkulás kezeléséhez is!
Mi a legjobb csontritkulás ellen? 2 vitamin és 2 ásványi anyag a csontritkulás kezeléséhez
1. Kalciumhiány, mint a csontritkulás egyik leggyakoribb oka
A szervezetünkön belül csontjaink tartalmazzák a legtöbb kalciumot (99%), mégis a csontritkulás kezelésében nagyobb szerepe van annak az 1% kalciumnak, ami a testben máshol, pl. a vérben található.
A kalcium, számos biokémiai, anyagcsere folyamatban létfontosságú ásványi anyag, például alapvető eleme a megfelelő szívműködésnek, csontok egészséges és erős felépítésének, az izomösszehúzódásnak, a hormonképződésnek stb. Ha nincs elegendő mennyiségű kalcium a vérben, pl. kalciumhiány esetén, amit tudna használni a szervezet, ezekhez a létfontosságú folyamatokhoz, akkor a csontokból és a fogakból fogja kivonni.
4 ok, ami kalciumhiányhoz vezet
- helytelen táplálkozás, mellyel nem tudunk elegendő kalciumot bevinni
- felszívódási zavarral járó bélrendszeri problémák
- táplálékallergia miatt megszorító diétára kényszerülünk (pl. tejallergia esetén a tejtermékek mellőzésével csökken a kalciumbevitel)
- bizonyos gyógyszerek, melyek csökkentik a kalcium hasznosulását
Hogyan pótold a kalciumot?
A Korall por egy szinergikus ásványi anyag komplex, mely ideális (2:1) arányban tartalmaz kalciumot és magnéziumot, valamint további plusz ásványi anyagokat is tartalmaz, melyek együtt egymás hatását és felszívódását is támogatják.
Amint láttuk, a csontritkulás szoros összefüggést mutat a kalciumhiánnyal, de nem ez az egyetlen tápanyag, mely a csontok egészségéhez és a csontritkulás kezeléséhez szükséges!
2. A kalcium hasznosulásához elengedhetetlen D3-vitamin a csontritkulás kezeléséhez
A D3-vitamin önmagában is támogatja a csontmátrix képződését, és a csontok érését is, ezeknek köszönhetően jó erős a csontszerkezet és megfelelő a csonttömeg.
De ez még nem minden!
A kalcium megfelelő hasznosulásához a D3-vitamin több szempontból is elengedhetetlen:
- D3-vitamin kell, ahhoz, hogy a kalcium felszívódjon a bélből
- D3-vitamin a mellékpajzsmirigy hormonnal együtt szabályozza a kalcium és foszfor anyagcserét
- a D3-vitamin támogatja a kalcium visszaszívását a vesékből is (a vérünkben keringő kalcium nagy része ennek köszönhető)
3. A D3-vitaminnal szinergiában működő K2-vitamin
A K2-vitamin önmagában is támogatja a csontok egészségét a következőképpen:
- A K-vitamin aktiválja az oszteokalcint, azaz azt a fehérjét, ami a kalciumot a csontokhoz szállítja, és szabályozza a csont ásványianyag-felszaporodását.
- a K-vitamin segít a csontleépülés és a csontépítés szabályozásában.
- továbbá, a K-vitamin nem engedi lerakódni az erekben és más szövetekben sem az esetleges többlet kalciumot, ezért hozzájárul az érelmeszesedés kezeléséhez is
A K2-vitamin továbbá a D3-vitaminnal együtt szinergiában, egymás működését segítve dolgozik a csontok egészségéért és a csontritkulás kezeléséért.
Fontos! Véralvadásgátlók melletti K-vitamin pótlásról minden esetben kezelőorvossal szükséges egyeztetni! Sok véralvadásgátló, pontosan K-vitamin gátló, éppen ezért nagyobb kockázatot is jelentenek csontritkulás szempontjából.
K2+D3 vitamin egyben egy kapszulában
Látható, hogy a K2- és a D3-vitamin mennyire fontos a csontritkulás és az érelmeszesedés szempontjából is. A Natur Tanya® nem véletlenül „csomagolta” egybe ezeket egy kapszulába, és egészítette ki még K1-vitaminnal is.
Az Oliva K2+D3 vitamin minden kis gyöngy kapszulájában, 700 mcg K1-vitamint, 120 mcg K2-vitamint és 2200 NE D3-vitamint tartalmaz. Mindhárman szabadalommal védettek, Quali® és vitaMK7® szabadalmak, melyek nemzetközileg elismert biztosítékok a jó hasznosulásra, minőségre, a magas tisztaságra, megbízhatóságra és a fenntarthatóságra. Egymással szinergiában működve, egymás hatását fokozva járulnak hozzá a csontritkulás kezeléséhez.
Az olívaolajban oldott formula még tovább növeli a K1-, K2- és a D3-vitamin biohasznosulását, és így még eredményesebbé teszi a kúrát.
4. Magnézium, a megkerülhetetlen ásványi anyag, ha a csontritkulás kezeléséről van szó
A magnézium ritkán jut eszünkbe, ha csontritkulásról van szó, pedig a magnéziumhiány többféleképpen is befolyásolja a csontok egészségéhez (és ezért nélkülözhetetlen a csontritkulás kezeléséhez.)
- A foszfát a kalciummal együtt hidroxiapatit formájában épül be, és gondoskodik arról, hogy a fogak és a csontok megfelelően kemények és ellenállóképesek legyenek. Ezt a hidroxiapatit mechanizmust változtatja meg a magnéziumhiány, ugyanis csökkenti az ásványi anyag beépülést a csontokba, és fokozza a csontanyagcserét a csontbontó sejtek (oszteoklasztok) működésének serkentésével.
- A magnéziumhiány tönkreteszi a kalcium egyensúlyt a mellékpajzsmirigy hormon és D-vitamin befolyásolásával, ez pedig hipokalcémiához (kalcium hiányhoz) vezethet.
- Magnéziumhiányban megnövekszik az olyan gyulladásos citokinek száma, amelyek stimulálják a csontátalakulást és az oszteopéniát, azaz a csontsűrűség csökkenését.
Magnézium pótláshoz csak szerves magnéziumot válasszunk!
Magnézium pótlásra tökéletes választás a NaturTanya® Magnézium + AKTÍV B6. Ez egy kellemetlen mellékhatásoktól mentes, hipoallergén és még bélrendszeri betegségek esetén is kiválóan felszívódó magnézium-biszglicinát, ami aminosav keláttal szervessé tett magnézium. Ezt biológiai hozzáférhetősége miatt az egyik leghatékonyabb magnézium-kiegészítőtípusnak tekintik.
Ráadásul, aktív B6 vitaminnal (piridoxál 5 foszfáttal) társították! Az AKTÍV jelző itt is azt jelzi, hogy a szervezet nagyon könnyen dolgozik vele, nem terheli fölöslegesen az emésztőrendszert, pikk-pakk felszívódik és teszi a dolgát, egyrészt segíti a magnéziumot - kofaktorként pedig több, mint 100 enzim működéséhez szükséges, azaz, enzimekkel együtt katalizálja a sejtekben zajló kémiai reakciókat.
6 TIPP! Tegyél életmódoddal is a csontritkulás kezeléséért
- Mozogjunk! A csontritkulás ellen a legideálisabb mozgásformák: séta, úszás, kerékpározás.
- Ügyeljünk a táplálkozásra! Kiegyensúlyozott, tápanyagokban gazdag táplálkozással megelőzhetjük a csontritkulás kockázatát növelő hiányállapotokat!
- Mérsékeljük a sófogyasztást! A túl sok sóbevitel kedvezőtlenül befolyásolja a kalcium anyagcserét.
- Szokjunk le a dohányzásról! A dohánytermékekben lévő vegyületek akadályozzák a kalcium beépülését a csontokba.
- Járjunk rendszeresen ellenőrzésre! A csontsűrűség-mérés segít, hogy még időben tudjunk fellépni a csontritkulás ellen.
- Pótoljuk azokat a tápanyagokat, melyek segítenek a csontritkulás kezelésében!

Összegzés
A csontritkulás, habár egy természetes folyamat, megfelelő tápanyag ellátottsággal a csontritkulás kezelhető! A kalciumhiány az elsődleges kiváltó ok, ha csontritkulásról van szó, de nem csupán ennek az ásványi anyagnak a pótlására van szükség, ha egészséges csontokat szeretnénk. Ugyanis ahhoz, hogy a kalcium rendesen felszívódjon D3-vitamin szükséges. A D3-vitamin azonban szinergikus a K2-vitaminnal, vagyis oda-vissza is segítenek egymásnak. És végül nem felejtkezhetünk el a magnéziumról sem, ugyanis magnézium nélkül például a D3-vitamin sem működik rendesen.
A csontritkulás kezeléséhez tehát, nem elegendő csupán egyik vagy másik tápanyagot pótolni, hanem kalcium, D3-vitamin, K2-vitamin és magnézium pótlására együttesen van szükség.
Ezek alapján a napi tápanyag ajánlás a csontritkulás kezeléséhez:
- 1 adag Szerves Korall por folyadékban elkeverve, mely gondoskodik a kalcium és magnézium pótlásról
- 1 szem Oliva K2+D3-vitamin 2200 NE D-vitaminnal és 120 mcg fermentált K2-vitaminnal
- ha életmódunk vagy egészségi állapotunk miatt további magnéziumpótlásra van szükség, egészítsünk ki még a kúrát napi 1 kapszula magnézium-biszglicináttal és aktív B6-vitaminnal
A bejegyzés alatt ezeket a kiegészítőket össze is válogattunk, Neked csak be kell pakolni a kosaradba!
Egészségetekre!