Főmenü Termékeink
Blog

Magnéziumtól hasmenés - lehetséges?

Címkék: Vitaminok
Szerkesztő: Somogyi Rita

Magnézium, ami nem okoz hasmenést!

A magnézium hasmenést okozhat, sőt vannak kifejezetten hashajtás céljából adott magnéziumok is. Ha azonban a hasmenéses nem kívánt mellékhatásként jelentkezik, akkor az azt jelezi, hogy nem a nekünk megfelelő formátumot szedjük. Most megismerheted, hogy miért okozhat hasmenést a magnézium, bemutatjuk a jól és kevésbé jól hasznosuló magnézium fajtákat, és rögtön mutatunk is egy olyan magnézium formát, amit remekül tolerál a szervezet!

Magnéziumtól hasmenés – lehetséges?

A megfelelő magnézium ellátottság hihetetlenül fontos! A magnéziumhiány tünetei cikkünkben részletesen írtunk róla, hogy mennyi gondot is okoz már önmagában ez, szóval, nehogy azért ne szedj magnéziumot, mert egyféle magnézium hasmenést okozott neked!

Ez esetben mindenképp érdemes próbát tenned a magnézium-biszglicináttal, ugyanis ez az a forma, ami halmozza a kiválóságát igazoló tudományos bizonyítékokat a jobb tolerálhatóságról, felszívódásról és hasznosulásról is.

Ilyen magnézium-biszglicinátot tartalmaz a Natur Tanya® Magnézium-biszglicinát is, mely igazolt, alacsony molekulatömeggal rendelkezik, ezzel még tovább növelve a magnézium-biszglicinát egyébként is magas biohasznosulását. Fogyasztása nem jár együtt kellemetlen emésztőrendszeri panaszokkal, elkerülhető a gázképződés, a puffadás, és igen, a hasmenés is!

Mindehhez a magas biohasznosulású, hasmenésmentes magnézium-biszglicináthoz kedvezű áron juthatsz hozzá, a családi kiszerelésnek köszönhetően!

Magnéziumtól hasmenés?

 

Magnézium hasmenés nélkül

Magnézium-biszglinicátot tartalmaz a Natur Tanya® Magnézium + Aktív B6 kapszula is.

Ráadásul ebben a készítményben a B6-vitamin gyorsan, könnyen és nagy arányban hasznosuló AKTÍV formájában van jelen, ami nem csak több, mint 100 enzim működéséhez szükséges, de a magnézium felszívódását is támogatja.

A magnézium-biszglicinát-kelát az ajánlott kúraszerű alkalmazással nem okoz hasmenést, sőt még kifejezetten hipoallergén is, tehát allergénektől mentes ezért még az esetlegesen fémsókra allergiásoknál sem vált ki allergiás reakciót.

Eleve úgy tervezték, hogy a bélfalon akadály nélkül fel tudjon szívódni, és semmiféle irritációt ne okozzon a bélrendszernek. Az ALBION szabadalom garantálja azt a jól felszívódó és hipoallergén formulát, amit a Natur Tanya® Magnézium + Aktív B6 kapszula is tartalmaz.

Magnézium hasmenés nélkül

Az ALBION szabadalmának kémiai hitelesítését a TRAACS logó jelzi a csomagoláson (The Real Amino Acid Chelate System = A Valódi AminoSav Kelát Rendszer). A megfelelő felszívódást és a kiemelkedő hasznosulást számos klinikai vizsgálat és in vivo, tehát embereken mért, valós eredmény bizonyítja.

Sőt, az ALBION TRAACS magnézium-biszglicinát még azoknál is magas biohasznosulást mutat, akik felszívódási zavarral küzdenek, - például idősek, gyomor-bélrendszeri betegségekben szenvedők vagy akik gyomor-bélrendszeri beavatkozásokon, például bélszakasz eltávolító műtéten estek át, - és még náluk sem okoz mellékhatásokat, például gázképződést, székrekedést, hasmenést vagy hasi fájdalmakat.

Persze a magnézium felszívódását maga a szervezet is szabályozza, ha kevesebb magnéziumra van szükség, akkor kevesebb fog felszívódni a bélből, de a magnézium-biszglicinátban épp az a jó, hogy még ilyenkor sem tud felhalmozódni, a fölösleg egész egyszerűen probléma nélkül kiürül.

Hasmenést okoz a magnézium? Akkor feleslegesen szeded!

A magnézium által kiváltott hasmenés fő oka ugyanis, hogy nem tud felszívódni fel megfelelően a vékonybelünkből, emiatt nem a vérbe, hanem a vastagbélbe kerül a java. Ott fogva tartja a vizet, ami, mivel nem tud rendesen visszaszívódni a keringésbe, végül hasmenés formájában ürül ki - a nem hasznosult magnéziummal együtt.

Az pedig, hogy a feltorlódott magnézium túlzottan stimulálja a bélműködést, a belek falainak mozgását, már önmagában is súlyos hasmenést vagy akár emésztőrendszeri görcsöket okozhat.

Ha hasmenést okoz, akkor feleslegesen szeded!

Ez a túlzásba vitt általános étrend-kiegészítőktől is lehet, de ha kíméletes és jól hasznosuló formátumot választunk és azt az előírás szerint adagoljuk, akkor a magnézium hasmenést nem fog okozni. Ha az adagolás rendben van, akkor más hibalehetőség nem marad, csak a rosszul megválasztott forma. Egyes a magnézium-kiegészítők bizonyos változatai nagyobb valószínűséggel okoznak hasmenést, ezért érdemes megnézni az összetevőknél, hogy milyen formátumú magnéziumot tartalmaz.

A magnézium rengeteg formában érhető el

Bár alapvetően a szerves magnézium formákat könnyebben és jobban hasznosítja az emberi szervezet, sokféle készítményben találkozhatunk ezekkel (a kémiai értelemeben) szerves és szervetlen formákkal is:

  • Oldhatatlan szervetlen magnézium
  • Oldható szervetlen sók
  • Szerves sók
  • Szerves aminosav kelát komplexek

A magnézium rengeteg formában érhető el

A szervetlen formák

Oldhatatlan szervetlen magnézium sók például a magnézium-oxid, magnézium-karbonát, vagy a magnézium-hidroxid, ami a konkrétan a „futós” hatású hashajtó.

Oldható szervetlen sók a magnézium-klorid, a magnézium-szulfát. Ezeknek is megvannak a maguk alkalmazási területei, én terápiás magnézium pótlásra egyiket sem használnám, ugyanis hasznosulásuk igen csekély. Maximum teljesítmény-túra közben izomgörcs miatt kennék a lábamra magnézium-kloridot. De egy jóféle, szerves magnézium szedésével nem igazán fordulhat elő izomgörcs, még hosszú túrák alatt sem…

A szerves formulákból a kevesebb tényleg több!

Bár a szerves magnéziumkészítmények, (citrát, malát, laktát, glükonát, pidolát, piroglutamát, taurát, orotát, aszpartát, treonát, stb.) papíron kevesebb elemi magnéziumot tartalmazhatnak, azonban biológiai hasznosulásuk annyival kedvezőbb, hogy a kisebb mennyiség ellenére még értékesebbek is, mint a magasabb hatóanyag-tartalmú szervetlen társaik (pl. a klorid vagy a karbonát).

Mindemellett a szerves magnézium sók már lényegesen kisebb valószínűséggel fognak kellemetlenséget okozni az emésztőrendszerben. Azonban nem vagyunk egyformák, ezért a valóban jó biohasznosulással bíró szerves sók is okozhatnak még hasmenést egyeseknél.

A szerves aminosav kelát komplexek, mint a cikk elején is bemutatott magnézium-biszglicinát erre nyújtanak megoldást, hiszen alkalmazásukkal a hasmenés elkerülhető.

Bonyolíthatja a helyzetet, hogy az egyes formuláknak a magnézium pótláson túl még specifikus szerepük is van az különböző betegségek terápiájában, ebben a szakorvos tud segíteni, de még ilyenkor is, ha a magnézium miatt hasmenés jelentkezik, és idővel sem javul a helyzet, akkor érdemes tovább próbálkozni, más, a betegségnek megfelelő magnéziummal.

Szóval, ha számodra javasolt a magnézium szedése, de valamilyen magnézium formulával már ráfáztál, és hasmenésed volt tőle, akkor azt javaslom, mindenképp ismerkedj meg közelebből is a Natur Tanya magnézium-biszglicináttal! >> 

Nézz körül a webáruházunkban
Vegán magnézium + aktív B6-vitamin. Világszabadalommal védett magnézium-biszglicinát Natur Tanya® Akció
Vegán magnézium + aktív B6-vitamin DUOPACK -10% kedvezménnyel Akció

Vegán magnézium + aktív B6-vitamin DUOPACK -10% kedvezménnyel

5 068 Ft
4 392 Ft
Legjobb ár az elmúlt 30 napban: 4 392 Ft
OLIVA D3-vitamin Natur Tanya® - 4000 NE Quali®-D aktív D3 szűz olívaolajban Akció

OLIVA D3-vitamin Natur Tanya® - 4000 NE Quali®-D aktív D3 szűz olívaolajban

1 899 Ft
1 699 Ft
Legjobb ár az elmúlt 30 napban: 1 699 Ft
Okinawai korall kalcium és magnézium por - adalékanyag nélkül, 74 féle ásványi anyaggal Natur Tanya® Akció
Hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók kommentelhetnek Bejelentkezés Regisztráció
Adatkezelési beállítások
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.