Az ókori világ 7 csodája

Az ókori világ 7 csodája

Az ókori világ hét csodája alatt az ókor hét legismertebb építményét értjük. A hét csodát először a szidóni Antipatrosz említette az i. e. 2. században írt epigrammájában. A műben a legimpozánsabb és a legpompásabb építmények szerepelnek.

1. Epheszoszi Artemisz Tempom

 Ilyen lehetett az Epheszoszi templom (modell)

Artemisz Istennő első szentélyét valószínűleg I.e. 800 körül építhették az Epheszosz folyó menti mocsaras vidéken. A néha Diana-nak is nevezett Epheszoszi Artemiszt Istennő nem ugyanaz az alak, mint a Görögországban istenített Artemisz. A görög Artemisz a vadászás istennője, az epheszoszi Artemisz pedig a termékenység istennője – ezt szimbolizálandó, gyakran tojásokkal bevonva, vagy több mellel ábrázolták.
A szentély az elkövetkező évszázadokban többször elpusztult és újjáépült. I.e. 600-ra Epheszosz nagy kereskedelmi központtá vált, ekkor egy Chersiphron nevű építészt bíztak meg az új hatalmas templom megépítésével. Ez a templom sem tartott sokáig, a Lídiai Krőzus (Croesus) király I.e. 550-ben elfoglalta Epheszoszt és Kis-Ázsia többi görög városát, s a harc alatt az építmény pedig elpusztult. Ám Krőzus természetesen nagylelkűen hozzájárult egy újabb templom megépítéséhez.
Az építészt Theodorus-nak hívták, a temploma pedig 300 láb hosszú és 150 láb széles volt, az alapterület pedig a korábbi építmény négyszerese volt.  Több mint 100 kőoszlop támasztotta alá a masszív tetőt. Az új templom Epheszosz büszkeségévé vált egészen I.e. 356 B.C.-ig, amikor a Herostatus-nak nevezett tragédia le nem sújtott rá. Ő volt az, aki úgy akarta beírni nevét a történelembe, hogy felgyújtotta a templomot…
Ezt követően Nagy Sándor felajánlotta, hogy kifizeti az újjáépítési költségeket, amit az Epheszosziak azonban elutasítottak. Halála után viszont, saját költségen felépítették megint, s ez az építmény még az előzőnél is nagyobbra sikeredett. A munka évtizedeken át tartott, végül a templom 450 láb hosszú, 225 láb széles és 60 láb magas volt.
A város és a temploma évszázadokig virágzott, mígnem I.sz. 262-ben egy gót támadás során elpusztult. Ekkora azonban már maga a város és a templom is hanyatlásnak indult. A kereszténnyé vált uralkodók megtagadták a pogánynak számító templom újraépítését.

2. Babiloni Függőkertek - avagy Szemirámisz Függőkertje

Szemirámisz Függőkertje: Nabukodonozor király, hogy felvidítsa kedvesét, elhatározta,
hogy odavarázsolja neki régi hazája egy darabkáját.

Babilon ősi városa II: Nabukodozonor király uralma alatt az utazó számára igazi csodának tűnhetett. Ahogy Hérodotosz írta I.e. 450-ben, „Nem csupán hatalmas”, „Mérete és ragyogása az ismert világ minden más városát felülmúlja.
A falak állítása szerint 56 mérföld hosszúak, 80 láb szélesek és 320 láb magasak voltak. A második fal nem volt ilyen vastag, de „ugyanennyire erős” lehetett. A falakon belül erődök és színtiszta aranyszobrokkal díszített templomok álltak. A város fölé emelkedett a híres Bábel Tornya, Marduk isten temploma, mely az ég felé nyúlt. Az archeológiai vizsgálatok szerint Hérodotosz eltúlozta a méreteket – érdekes módon a történész nem tesz említést a Függőkertekről, az ókori világ hét csodájának egyikéről.
 Az elmélet szerint a templomot Nabukodozonor király – aki I.e. 605-től kezdődően 43 évig uralkodott – építtette honvágytól szenvedő felesége, Amitisz felvidítására. A nő apja Médesz, azért adta lányát Nabukodozonorhoz, hogy az országok között szövetséget hozzon létre.  
(Egy kevésbé valószínű elmélet szerint ezt az asszíriai uralkodónő, Szemiramisz királyné építtette 2 évszázaddal korábban.) A király elhatározta, hogy felépíti felesége otthonát. Annak ellenére, hogy a kies és sík Mezopotámia éles ellentéte volt a zöldellően natúr, hegyes Médeának, sikerült létrehoznia egy mesterséges, de a természetesre emlékeztető hegyet kertekkel.
Az I.e. 1. sz-i leírások szerint egymáson elhelyezett boltíves teraszokból áll, és kocka alapú oszlopokkal. Ezeket földdel töltötték fel, hogy gyökeret ereszthessenek a hatalmas fák a különös kertben.  Mekkorák lehettek ezek a kertek? Diodirus szerint 400 láb széles, 400 láb hosszú ás 80 láb magas. Mások szerin olyan magas volt, mint maga a városfal (Hérodotosz szerin 320 láb). Bárhogy is volt, mindenképp lenyűgöző látványt nyújthattak: egy burjánzóan zöld, természetes, fákkal és növényekkel teli, natúr, de mesterséges hegy egy síkság közepén. De létezett-e valójában? Koldewey régészeti kutatásai ezt látszanak alátámasztani. Az ő eredményei alapján a kert alapja 100-150 láb lehetett, amely ugyan jóval kisebb, mint az ókori szerzőké, de még így is lenyűgöző.

3. Halikarnasszosz Mauzóleuma

 
A Halikarnasszoszi Mauzóleumnak impozáns hely kellett, ezért egy olyan dombot választottak ki,
ahonnan az egész várost be lehetett látni.

I.e. 377-ben Halikarnasszosz  Kis-ázsiai egy kisebb királyságának fővárosa volt, ebben az évben került trónjára Mausolus, az elhunyt Hecatomnus  király fia. Feleségével, Artemisia-val 24 évig uralkodtak. I.e. 353-ban meghalt, összetörve felesége (aki egyben testvére is volt, ugyanis ekkoriban az uralkodói szokás ez volt) szívét. Megemlékezésül elhatározta, hogy megépíti az ismert világ legragyogóbb sírját. Ez olyan híres építménnyé vált, hogy Mausolus nevéből kezdték eredeztetni a modern mauzóleum szót.
A Mausoleum ezt követően évszázadokig fennállt. Amikor Nagy Sándor I.e. 334-ben elfoglalta a várost, érintetlenül hagyta és ugyanez történt az I.e. 62-es és 58-as kalóztámadások után is. Közel 17 évszázadon keresztül emelkedett a város romjai fölé. Ezután földrengések sorozata törte meg az oszlopokat, a „kőszekér” pedig a földre hullott. 1404-re már csak a Mauzóleum alapja volt felismerhető. A keresztesek a kövek nagy részét elhordták és beépítették máshová.

4. A Pharoszi világítótorony

A Pharoszi torony az ókori világ legmagasabb építménye volt:
a kikötőtől száz kilométerre lévő hajóknak is megmutatta az utat.

Alexandria városát Nagy Sándor alapította – összesen 17 várost nevezett el magáról. Alexandria az ő halálát követően, Ptolemaiosz uralma alatt indult virágzásnak. Akkoriban természetes volt az, hogy a városnak legyen egy olyan tornya, ami túl a funkcionalitáson, megfelelő szimbólum, egy forgalmas, termékekben bővelkedő kikötőhöz is méltó jelkép is egyben. Így került sor Pharosz felépítésére – világítótorony lett belőle. Mikor elkészült, ez számított a világ legmagasabb épületének – a nagy piramist nem számítva – és egyben az első világítótornya.
 A tervező, Szósztratosz szerette volna a saját nevét bevésni az alapba, de II. Ptolemaiosz, az uralkodó fia ezt elutasította, természetesen ő a saját nevét kívánta feltüntetni. Az okos Szósztratos ezt úgy oldotta meg, hogy az alapzatra saját nevét írta, amit vakolattal lefedett, és arra került Ptolemaiosz neve, ami idővel lekopott és így a Szósztratos név maradt fent.
A világítótorony és Pharosz szigete között olyan szoros lett a kapcsolat, hogy egyes nyelvekben pl.: francia, olasz, spanyol, a világítótorony szó a pharos-szóból ered. A világítótorony forgalmas korabeli turistalátványosságnak számított, amit a kereskedők is kihasználtak: az első szinten ételt, termékeket árusítottak a látogatóknak, akik pedig tovább mentek, feljutva megcsodálhatták a csodálatos kilátást 300 lábbal a tenger felett. Az építmény 1500 évig ált fenn – az ő végzetét is földrengések okozták, 365-ben és 1303-ban. A jelentések szerint 1326-ban omlott össze végleg.

5. A Gízai Nagy Piramis

A gízai piramisok közül legkorábban a gízai nagy piramis vagyis Hufu (Kheopsz) fáraó piramisa épült.

Oldalai 756 láb hosszúak, magassága 450 láb, és 2 300 000 kőtömbből áll, melyek mindegyike általánosan 2,5 tonna. Az építmény pontosan az iránytű pontjai szerint orientálódik. A 19. századig ez volt a világ legmagasabb épülete – 4500 évesen még mindig áll Kheopsz piramisa (Khufu).  
Hérodotosz az elsők között tesz említést a piramisokról. I.e. 450-ben látogatott Egyiptomba, ahol az egyiptomiak elmondása szerint azt tudta meg, hogy a piramis építése 100 ezer rabszolga 20 éves munkájába telt. A köveket óriási gépekkel illesztették helyükre. Egyesek szerint a piramisok nem sírhelynek készültek, hanem csillagászati megfigyelőnek – a Gízai piramis gyakran kerül újabb és újabb elméletek középpontjába.

6. A Rhodosz-i Kolosszus

 
 A rodoszi kolosszus nem más, mint Héliosz isten óriási méretű szobra volt, Rodosz városában.

Rhodosz szigete fontos gazdasági központ volt az ókorban. A szintén Rhodosznak nevezett fővárost i.e. 408-ban építették, a sziget természetes adottságainak kiaknázásával. Halikarnosszoszi Maisolus hódítása után perzsa kezekbe került a sziget, majd I.e. 332-ben Nagy Sándor foglalta el. Halála után a rhodosziak Ptolemaioszt támogatták. Ez feldühítette Antigous-t aki fiát Demetrius küldte 40 ezer katonával – ami több volt akkor, mint a sziget teljes lakossága – a rhodosziak megbüntetésére. Ám az ostrom nem sikerült.  Ezt megünneplendő, a rhodosziak elhatározták, hogy védőistenük, Héliosz tiszteletére egy hatalmas szobrot építtetnek. Beöntötték a Demetrius által hátrahagyott ostromgépek bronzát, állványzatnak pedig a szuper ostromtorony vázát használták fel.
A szobor 110 láb magas lett, és egy 50 lábnyi alapzaton állva hirdette a dicső küzdelem emlékét a kikötői móló közelében. Gyakran ábrázolták úgy a szobrot, aminek lábai alatt volt a kikötő bejárata, valójában egy hagyományosabb görög stílus szerint állt; natúr, ami az ókori görögöknél természetesen egyet jelent azzal, hogy meztelenül, tüskés koronát viselve, jobb kezével eltakarva szemét a naptól, bal kezében köpenyeget tartva.
A Kolosszus mintegy 55 évig állt a helyén, ezután azonban olyan földrengés rázta meg Rhodoszt, ami a szobrot is feldöntötte, összetörte. Darabjai még évszázadokig fennmaradtak, ám amikor az I.sz. 7. sz-ban az arabok elfoglalták Rohodosz-t, a szobor fellelhető maradványait letörték. Hogy miért? Mert mint ereklye, eladható termékekké vált minden darabja. A legenda szerint egyébként a romok is monumentálisak voltak: 900 teve kellett a maradványok elszállításához.

7. Az Olimpiai Zeusz szobor

 
A 3 emelet magas, fenséges olimpiai Zeusz-szobor volt a szíve annak az épületegyüttesnek,
melyben templomok, szentélyek és az első olimpiai stadion volt.

Az ókorban a görögök legfontosabb fesztiválja az Olimpiai Fesztivált volt, amelyet Zeusz isten tiszteletére tartották. Az atléták távoli földekről utaztak oda megmérettetni magukat, hogy részt vehessenek a versenyen. Az első Olimpiát I.e. 776-ban tartották. Ezt követően négyévente rendezték meg a játékokat, segítve ez által a görög városok egységesítését – ugyanis ekkor szent békét kötöttek, és minden háborúskodást abbahagytak.
A világ csodájának számító szobrot Pheidiász készítette el. Ő volt az is, aki az Athéni 40 láb magas Pallasz Athéné szobrot megépítette.  A Zeusz szobor a Zeusz Templom belsejében kapott helyet, és közel 40 láb magas volt.  Aranyat és elefántcsontot használtak fel építésekor.
Pusztulását az Őrült Caligula császár okozta, aki elrendelte, hogy a szobrot csak úgy, a’la natúr fejezzék le és helyére a saját „fejét” helyezzék. A végső lerombolásának ideje vitatott, egyesek 425-re mások 475-re teszik.