7 bevált tipp álmatlanság ellen
Felejtsd el a szorongást, és aludj újra jól!
Átlagos felnőtt embernek napi 7-8 óra alvásra lenne szüksége, azonban a kutatások szerint csak 80 %- unk alszik rendszeresen ennyit, 20 %-unk pedig 6 óránál is kevesebbet pihen. Ha Te nem tartozol a lakosság azon részéhez, akik 5 óra alvással is jól boldogulnak, akkor mutatjuk, mit tehetsz az álmatlan éjszakák ellen!
Alkalmazd tippjeinket, és ébredj reggel kipihenten!
7 bevált tipp a jó alvásért!
1, Ragaszkodj egy napirendhez!
Próbálj minden este ugyanakkor lefeküdni (lehetőleg 11 előtt), reggel pedig ugyanakkor felkelni. Így a szervezeted beáll egy ritmusra (alvás-ébrenlét, másképpen cirkadián ritmus), ami megkönnyíti az elalvást.
2, Mozogj rendszeresen!
Unalomig ismételt, de a rendszeres testmozgás még az alvásunkat is befolyásolja. Persze nem mindegy, hogy mit, és az sem, hogy mikor. Amennyiben este edzel, hagyj legalább 3 óra különbséget az edzés vége és a lefekvés időpontja között (hogy a szervezet fel tudjon készülni az alvásra). Az is jó megoldás lehet, ha estére már inkább a levezető, relaxációs edzéseket teszed (pl. jóga vagy nyújtás egy ugrálós aerobic óra helyett).
3, Száműzd a hálószobából a kék fényt!
Lefekvés előtt legalább fél, de még jobb, ha egy órával az elektromos eszközeidet is elküldöd aludni. Ne nyomkodd a telefonod a lefekvés előtti utolsó pillanatig, mert a képernyő fénye megzavarhatja a már feljebb említett cirkadián ritmust.
4, Megfelelő fény és hőmérséklet a hálószobában is!
Zárt ki az éjszakádból is a zavaró fényeket, és teremts kellemes, 17 – 21 fok közötti hőmérsékletet. A hálóruhád is legyen kényelmes, ne legyen túl szűk.
5, Válogasd meg, hogy mit eszel!
Vacsorára fogyassz triptofánban gazdag ételeket, ugyanis ez az aminosav emeli a szerotoninszintet, és álmosságot okoz. Ilyen ételek pl. a tojás, a pulykamell, a cottage cheese.
6, Ha jól akarsz aludni, ügyelj a magnéziumszintedre!
Ugyanis a magnézium csökkenti a kortizol, azaz a stresszhormon szintjét a szervezetben. Ha kevésbé vagy stresszes, jobban fogsz aludni.
7, Relaxálj, és ne félj az elalvástól!
Tanulj meg valamilyen hatékony relaxációs technikát, amivel el tudod magad lazítani, és ne azon görcsölj, hogy nem tudsz elaludni.
Ha segítségre van szükséged a nyugodt, mély alváshoz, mutatjuk a legjobb relaxáló gyógynövényeket!
A LietoSON relax csepp természetes, gyógynövényi alapú, teljesen biztonságos, nem szedál le, hosszabb időn keresztül biztonságosan alkalmazható.
A népi gyógyászatból régóta jól ismert relaxáló és mentális egészséget támogató gyógynövényeket, mint galagonya, golgotavirág, citromfű levél, hársfavirágzat, macskagyökér egyesíti. A gyógynövények egymással szinergiában működnek, vagyis, ha együtt, a megfelel arányban fogyasztjuk őket, akkor erőteljesebb élettani hatást érhetünk el.
A csepp az idegrendszer szerkezeti működését és épségét támogatja, segíti a napi stresszhez való alkalmazkodást és a lelki egyensúly visszaszerzését. Kiegyensúlyozza a keringési rendszert, és izom relaxációt eredményez, ezáltal megszünteti az éjszakai felébredéseket.
Mikor alkalmazd a LietoSON relax cseppet?
- nyugtalanság, feszültség csökkentéséhez
- idegesség oldásához, relaxáció elősegítésére
- szorongás és félelemérzet ellen
- a pihentető mély alvás elősegítésére
- gyermekeknél ágybavizelés esetén
- a lelki egyensúly visszaszerzéséhez
Az alkoholmentes cseppeket már 3 éves kortól gyermekek részére is ajánljuk!