Főmenü Termékeink
Kérdezz-felelünk

Kedves Rita! Először úgy gondoltam, véleményt egy labor vizsgálat után fogok csak mondani a tanácsodra szedett kiegészítőkről. Viszont most kérdésem lenne, mert bizony érzem a kapszulák hatását. Pajzsmirigy alul működésem van, mellemben cysta van, ami igen rendszeresen fájni is szokott az utóbbi időben. Egyébként, mivel ülő munkát végzek, a hátam is fáj, vagy 10 éve. Mozgás, masszíroztatás azért karban tartotta. Egy nagy bűnöm van, a kávéról nem tudtam még lemondani. Rendszeresen figyelek (ahogy tudok) az egészségesebb étkezésre, gyógyteákat is iszok, hiányokat vitaminokkal is szoktam pótolni. Viszont tanácsodra most elkezdtem szedni: szőlőmag kapszulát, C vitamint (ezt szoktam rendszeresebben), a te tanácsodra ligetszépe olaj kapszulát, valamint a stress control kapszulát, valamint a hepapus kapszulát. Ezt 2 hónapja csinálom így. Hamarosan lejár a kúra ideje, de úgy döntöttem én a 120 napos kúrát fogom végig csinálni. Ugyanis az eredmény nagyon kielégítő már most: mellem azóta nem fájt, nem érzem, hátam jelentősen javult, sőt a maszírozóm megkérdezte, mit teszek, mert jelentősebben puhább, rugalmasabbak a hátizmain, nem annyira merevek az izmaim. Ezeket a ligetszépe olajnak tulajdonítom elsősorban. Kérdésem az lenne e kapszulával kapcsolatban, hogy ha a 120 napos kúrát végig csinálom, utána hogyan tovább? Meddig legyen szünet, hogy ez a hatás folyamatos legyen. Vagy néha a vörösfenyőmagos kapszulát használjam? A hepapus kapszula használata óta az emésztésem szuper. Annak ellenére, hogy napi 2 alkalommal is meglátogatom a mellékhelységet, a hasam nem laposodik (jó, nem én vagyok a világ legkövérebb embere, de sajna hasam már igen csak méltóságteljes). Mikor várható láthatóbb eredmény? Ha vége a 120 napos kúrának, hogyan tovább? Még nem fogyhattam. A stress controll kapszulának érdemben nem éreztem hatását. Rövid ideig fogyasztottam tán? Bár nem vagyok ideges, nincsenek komolyabb gondjaim már. Akkor elhagyható? Köszönöm, hogy végig olvastad, és nagyon várom a kiegészítő segítséget a hogyan tovább-ról. Kati

2018-09-25
Somogyi Rita válasza:

Kedves Kati!

Nagy örömmel olvasom, hogy milyen szép sikereket értél el. A változásokat az életmódváltásodnak és a kiegészítőknek nyílván együttesen köszönheted, mindezt csak a ligetszépe olajnak  tulajdonítani, természetesen nem lehet. Annál is inkább, mivel a Stress® Contol kivonatban  található adaptogének legalább annyit járulnak hozzá pajzsmirigy egészségedhez, a hormonális egyensúlyodhoz és izmaid lazításához, mint a ligetszépe, vagy az, hogy egészségesebben étkezel.

A 120 napos kúraidőt követően, legalább 4 hét szünet kell tartani. A kúraidő leteltével hasznosabb, ha méhpempő kúrára  váltasz, míg a Stress® Control-t, magnéziumkúrára  cseréled. A magnézium nem csak az izmok lazításból, de emésztésed javításából is kiveszi részét, sőt, bizonyítást nyert, hogy alacsony magnéziumszint mellett egy sor biokémiai folyamat is csorbát szenved, így étrendi adagolása rendkívül fontos. (nem véletlen látunk ennyi magnézium reklámot)

Az egyik legnehezebb dolog a hasról való fogyás. A Hepaplus articsóka kivonata  a máj tehermentesítésével járul ehhez hozzá, Te a szénhidrátok redukálásával tudsz segíteni, és ha a folyamatot fel kívánjuk gyorsítani, növelni kell a rostfogyasztást, segíteni kell a bélflóra hasznos bélbaktériumainak kolonizálását, melyhez jó társ a Cotifibra bélradír, ami napi 7000mg prebiotikus rostanyag  tartalmával segít Neked ebben. Ugyanakkor, ha mindent bevetünk is, az eredményekre legalább 40 napot kell várni, és itt érdemes centizni is!

Ha a Hepaplus árticsóka kúra letelt, válts Gold Lecytyna®  kapszulára. Az 1200mg-os folyékony lecitin kivonat támogatja a máj munkáját, serkenti az epeműködést, csökkenti a BMI-index értéket és még az idegrendszerre is jótékony hatással van. 

Jó egészséget kívánok, és várom következő visszajelzésed!
Somogyi Rita