Főmenü Termékeink
Kérdezz-felelünk

Kedves Rita! 45 éves elmúltam. Évek óta szenvedek a lassú anyagcsere problémámmal, vagyis gyakori székrekedéssel, haspuffadással, gázosodással, böfögéssel küzdök. Kb 1 évvel ezelőtt voltam egy epe szcintigráfiai vizsgálaton, ahol kiderül, hogy igen kevés az epe termelődésem, de kövesedés nem volt látható. Az orvos az eltávolítást javasolta, amit én nem szeretnék. Nem mondanám magam egészségtelenül táplálkozónak, igyekszem zöldséget (kivéve burgonya, káposzta), kölest, hajdinát tartalmazó ételt fogyasztani főétkezésre, kerülöm a szénhidrátban gazdag (fehérlisztes, cukros) ételeket, tejet nem fogyasztok, tejtermékből csak a kemény sajtokat. Vízből naponta 2-2,5 litert iszom. Ülő munkát végzek, és a családi elfoglaltságok miatt a rendszeres testmozgás sajnos a hidegebb időszakokban elmarad, tavasztól őszig kerékpározom, futok, amikor csak tehetem mozgok. Sajnos a kellemetlen tünetek mellett a testsúlyom fokozatos emelkedése is zavar. Inkább felsőtestre, hasra, hátra, deréktájra hízok. Szeretném a tanácsát kérni! Mit javasol milyen termékkel érdemes kezdeni egy egészség, vagy közérzet javító kúrát, valamint várnám a tanácsát, véleményét a leírtakkal kapcsolatosan. Köszönöm a segítségét. Válaszát e-mail címemre kérem.

2018-02-27
Somogyi Rita válasza:

Kedves F.Gabi!

Mivel máj-eperendszer felelős a zsíremésztésért, ha kevés epe termelődik, a zsírlebontás megreked.

Tipikus ismertetőjelek a fájdalmas puffadás, émelygés, rosszullét és teltségérzés, de az általad felsoroltak is. A folyamat különösen alattomos, mivel az első tünetek nem feltűnőek, miközben a káros zsír lerakódik a vérben, az erekben, és a szövetekben. (Ez az első lépés az érelmeszesedéshez is, amely a szívet is igen megterheli).

Milyen gyógynövénnyel, természetes táplálék-kiegészítőkkel segíthetsz? A legnagyobb klasszikus az articsóka, a hatásossághoz azonban kevés, ha feldobod vele a konyhakerted és az ételeidet – valódi eredményt egy igazán jó kivonattól, annak is a rendszeres, kitartó használatától várhatsz.

Ennek jegyében a legkiválóbb választásnak az Hepaplus Articsóka kivonatot tartom! Extra, standardizált mennyiségben megtalálod benne a növény fő hatóanyagát, a cinarin-t. Miért felel ez a hatóanyag? Ez az, ami méregteleníti, támogatja a máj és az epe működését, miközben lényegesen javítja az emésztést, megszünteti a puffadást, émelygést, csökkenti a koleszterinszintet.

Érdemes lenne továbbá Hidegen sajtolt olajokkal dúsítani az étrendedet, hiszen ezek tulajdonképpen kivétel nélkül olyan zsírforrások, amikkel csak jót tehetsz a szervezetednek. Főleg az esetedben. Gondolj csak bele, az epét akkor kezdi el leginkább termelni a szervezet, amikor valamilyen zsír kerül az emésztőrendszerbe, hiszen a zsírokat az epe alakítja át emészthetővé. Ezért ha nem fogyasztunk megfelelő mennyiségű zsiradékot, vagy epeserkentő ételeket az is lehet ok egy pangó epe mögött.

A Hidegen sajtolt olajok közül leginkább a Lenmagolajat és a Dióolajat tartom célzottnak. Nyugodtan fogyaszthatsz belőlük napi egy-egy evőkanálnyit.

Elsőként ezzel kezdenék. Természetesen érdemes felkeresni egy dietetikus szakembert is, aki személyre szabottan tudna neked segíteni egy diéta összeállításával.

Üdvözlettel:

Somogyi Rita