Változtatnom kellett. Ezerrel jelzett a testem – mi mást tehettem volna, mint, hogy figyelek rá?  Sorolom: haspuffadás, hasfeszülés, szellentés, kérődző büfögés, és szélsőséges emésztési zavarok, ami a hasmenés és székrekedés váltakozásaival járt… Igaz, hogy sok volt a munka, kevés a mozgás, szinte alig ittam, ha ittam is, kávé és diétás üdítő szerepelt a repertoárban, gyorskajákkal. Tudtam, hogy ez a kiváltó oka a tüneteimnek, de valahogy lassan ment a változtatás, mert sok volt a munka és a családi probléma, AMIT NEHEZEN EMÉSZTETTEM. Aztán elindultam az úton, és enyhültek is a tünetek, de nem szűntek meg teljesen. Addigra ugyanis már eljutottam egy olyan stádiumba, amikor csupán az étrendi váltás nem volt, nem lehetett elegendő. Több kellett, mert nagyobb volt az egyensúlyvesztés.

Töröld ki a beleidből a helytelen életmód okozta károkat Cotifibra bélradírral!

Természetes megoldások

Elkezdtem feltérképezni a kiegészítő tápanyagokat, amivel vissza tudom állítani a beleimben okozott egyensúlyvesztésemet. Természetesen béltisztító kúrákban gondolkodtam, és sorra is vettem őket. Végigcsináltam egy kivis villám tisztítókúrát, ahol megtapasztalhattam a rostok adta béltisztítás erejét. Jót tett, de nem oldotta meg teljesen a problémáimat. További gond is volt vele, egyrészt, hogy csak pár napig alkalmazható, másrész, hogy a kúra napi minimum 1 kg kivi elfogyasztásával járt. Több hetes kúrához nem alkalmas – megjegyzem, szerencsére, mert ezt a mennyiséget annyi ideig biztos nem tudnám tartani.

Egy kiállításon ismertem meg

Meg nem mondom miért, de a millió utánajárás ellenére is elkerülte valami a figyelmemet. Egészen addig, míg egy külföldi utazásom alkalmával - ahol egy egészség kiállításon vettem részt - meg nem ismertem a prebiotikus rostok egyikét a FOS-t. :) Addigra már túl voltam néhány béltisztító kúrán, de a prebiotikus rostok nagy dózisban történő adagolása, ami a bélflóra probiotikumait is kolonizálja kimaradt. Márpedig béltisztítás bélflóra építés nélkül nem működhet. Ma már tudom.

Ma már a Cotifibra és Én jó barátok vagyunk

A kiállításon megismertem tehát a prebiotikus alapanyagot, itthon pedig felhívtam a Specchiasol laborját (egy olaszországi gyártó), ahol nagyon sok magyar kutató is dolgozik, hogy vegyék fel a kapcsolatot a rövid láncú prebiotikus rostokat előállító alapanyag gyártóval, és fejlesszenek egy kivi rostokkal dúsított béltisztítót. A fejlesztés egy évig tartott, de megérte, mert a Cotifibra névre keresztelt bélradír és Én, ma már nagyon jó barátok vagyunk.

Cotifibra bélradír – 7000mg rövidláncú prebiotikus rosttal a napi adagban!

Felismerés; A bélflóra kolonizálása nagyon fontos a béltisztítás során

Mivel a bélflóra adja az immunrendszer 70%-át, óriási szerepet kell kapjon a béltisztításnál a bélflóra építése is. A bélflórában található hasznos bélbaktériumok elsőrendű táplálékai a prebiotikus rostok. Ha ehhez a „mannához” jutnak probiotikumaink, akkor sokasodni, kolonizálódni kezdenek. A bélflóra csakis akkor kerül egyensúlyba, ha a biomasszának a 80%-a hasznos bélbaktérium. Ilyenkor a kisebbségben élő patogének sem tudnak szaporodni, mint az E.coli baktérium vagy a Candida. A tüneteim pont ezért nem tudtak teljesen megszűnni, mert sikerült ezeket a patogéneket megerősítenem. Ugyanis ahogy csökken a hasznos bélbaktériumok mennyisége, úgy nő a patogének száma.

Most itt nem mennék bele, hogy mennyi kellemetlenséget tud okozni a makacs és nehezen kipusztítható Candida és az antibiotikum rezisztens E.coli baktérium, hiszen bejegyzésem célja mindösszesen annyi volt, hogy megosszam; béltisztítás, nem létezik bélflóra építés nélkül.

Hasznos bélbaktériumok

Célom volt az is, hogy rávilágítsak arra, ha sokáig egyoldalúan táplálkozol, nem figyelsz a folyadékbeviteledre, ráadásul még sokat is idegeskedsz, akkor nagyon könnyen eljuthatsz egy olyan stádiumba, ahol a bélflóra egyensúlya kibillen, mert a hasznos bélbaktériumaid mennyisége lecsökken a bélflórában és kezdetét veszi egy ördögi kör. (Hozzáteszem, ha antibiotikumot fogyasztasz, akkor is csökken a számuk, mert az antibiotikum nem tesz különbséget jó és rossz baktérium között).
A hasznos bélbaktériumok szintetizálják számunkra az összes B-vitamint, immunvédő és antibakteriális vegyületet, tökéletessé teszik az emésztést, hiszen ők végzik a bakteriális lebontást. Segítségükkel jutnak tápanyagokhoz a sejtjeink. Velük védhetjük ki a fertőzéseket, és még bőrünk minősége is függ mennyiségüktől.

FOS – fructo-oligo-szacharid

Az őket „szaporító, sokasító” prebiotikus rostok nagy dózisban való adagolásának azonban az a feltétele, hogy rövid láncú prebiotikus rostokat alkalmazzunk, mint amilyen a rövid láncú frukto-oligoszacharid (FOS) is, mert ellenkező esetben az adagolás gázképződéshez vezet (hidrogén, széndioxid és metán).

Az egészséges bélműködést több csatornán biztosító tevékenységük az emésztés kiegyensúlyozásának, az emésztőszervek egészségének, a colon-rák megelőzésének és a jó közérzet biztosításának alapfeltétele. Vizet szívnak fel, megnövelve a bélsár tömegét, elősegítve a bélből való kiürülést. Megnövelik a baktériumok biomasszáját, amely egyben azt is jelenti, hogy megnövekszik a bélsár mennyisége is. Csökkentik az allergiás válaszreakciókat, visszaszorítják a fekál toxinokat és természetesen helyreállítják az egészséges bélflórát.

A rövidláncú (FOS) prebiotikus rostszálak, a hasznos bélbaktériumokat kolonizálják.  Amikor nagyszámú probiotikumhoz jutunk, annak egyes törzsei olyan mennyiségű beta-galaktozidázt termelnek, amely a tejcukor-intolerancia gyakoriságát mintegy 80%-kal csökkenti (a puffadásos tünetek egy másik oka).

Töröld a megemészthetetlent, és ha bízol az ajánlásomban, a keserű küzdelem helyett, inkább válaszd a Cotifibra bélradírt!